Legyőzte a magyar futsalválogatott a bosnyákokat

Futsal, magyar válogatott, Dróth Zoltán, Vas Ádám
Az ukrán Mikola Bilocserkivec (b), Petro Soturma (b3) és Mihajlo Zvarics (b4), valamint Dróth Zoltán (b2) és Vas Ádám (j) a Magyarország - Ukrajna futsal felkészülési mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2020. november 9-ént
Vágólapra másolva!
A magyar futsalválogatott felkészülési mérkőzésen 5-2-re verte kedden Bosznia-Hercegovina csapatát Budapesten.

A házigazda együttes az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd még a szünet előtt szépítettek a vendégek. A pihenő után jó részt az Európa-bajnoki résztvevő bosnyákok támadtak, majd miután a magyarok kijöttek a szorításból, a hajrához közeledve rövid időn belül háromszor találtak a kapuba. A végére még egy vendéggól maradt.

A két válogatott hétfőn is összecsapott a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban, akkor 2-1-es bosnyák siker született.

Eredmény, barátságos mérkőzés:
Magyarország - Bosznia-Hercegovina 5-2 (2-1)
a gólszerzők: Vas (6.), Bíró (11.), Hajmási (36.), Nagy (37.), Tatai (38.), illetve Sesar (19., 40.)