Vágólapra másolva!
Beletörődően nyilatkozott Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője azután, hogy csapata a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában otthon 3-0-ra kikapott a Bayern Münchentől.

A bajor csapat nagy fölényben futballozott, a katalán együttes nehezen tudott támadásokat vezetni, a holland tréner pedig utóbb úgy vélekedett: a szurkolóknak reálisnak kell maradniuk a Barca jelenlegi helyzetében. Utalt rá,

hogy sérülés miatt nem játszhatott Ousmane Dembélé, Anssumane Fati, Martin Braithwaite és Sergio Agüero,

Jordi Alba pedig úgy lépett pályára, hogy előző este beteg volt.

- mondta a keddi találkozót követő sajtótájékoztatón.

Ronald Koeman szerint néhány hetet még várni kell arra, hogy több lehetősége legyen a támadójáték megszervezésére Forrás: NurPhoto via AFP/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

Hozzátette, néhány hetet még várni kell arra, hogy több lehetősége legyen a támadójáték megszervezésére.

- folytatta. Koeman a sebesség hiányát emelte ki, mint fogalmazott, így nagyon nehéz egy olyan csapat ellen játszani, amilyen a Bayern München.

Ugyanakkor azt is megemlítette, kicsit már fárasztja, hogy mindig magyarázkodnia kell, mindig ugyanarról kénytelen beszélni, egyúttal azt ígérte, hogy néhány hét múlva más lesz a helyzet, mert visszatérnek a sérültek és fittebbek is lesznek.