Szoboszlai Dominik bejött, majd rögtön egy remek csellel ment el a jobb oldalon. Ám ekkor már hátrányban volt csapata, az RB Leipzig a Bundesliga 2021-22-es szezonjának nyitófordulójában. Ez pedig a hátralévő időben sem változott. Szoboszlai ugyanis a 64. percben, egygólos mainzi vezetésnél érkezett.
Tőle is várta edzője, az amerikai Jesse Marsch, hogy megfordítsa a mérkőzést, de ezúttal még hiába.
A Mainz 1-0-ra győzött. Azon a találkozón, melyen akár négy magyar is pályára léphetett volna.
Ám Szalai Ádámot nem jelölte a keretbe edzője, így nem fordulhatott elő, hogy amikor a magyar válogatott jövőjét jelentő ifjú középpályás bemutatkozik a Bundesligában, ott van a jelent és a közelmúltat képviselő rutinos csatár.
Ádám egyébként nem azért nem játszott, mert tudása alapján nem lenne helye a jelenlegi Mainzban. Sőt, ha valakinek bármelyik kor mainzi csapatában helye van, akkor az ő. A csapattal tavasszal csodát tevő Bo Svensson edző nem felejti el, hogy a hihetetlen életben maradáshoz bizony kellett a magyar csatár is.
Szalai a Mainz örök góllövőlistáján a hatodik helyen áll, ha még nyolcszor eredményes, az élre törhet. Sőt, ha még 22 találkozón pályára lép, akkor holtversenyben neki lesz a magyar focisták közül a legtöbb Bundesliga-mérkőzése.
22 meccsel ugyanis utoléri a jelenlegi elsőt, Dárdai Pált, 23-mal meg értelemszerűen meg is előzi. 23 találkozó egy idényben simán összejöhet neki, de a Mainznál rendeződni kell a viszonyoknak. Nem a teljesítménnyel van baj, mint tavaly ilyenkor, hanem ezzel a nyavalyás világjárvánnyal. A mainzi keretben a hét elején három pozitív esetet regisztráltak, és ez felborította az edzéstervet, valamint a számításba jöhető játékosok listáját. Annyira viszont nem, hogy ne győzzön a csapat a bajnoki cím egyik esélyese, a Leipzig ellen.
A szász alakulatban természetesen Gulácsi Péter állt a kapuban, és még talán most sem érti, hogy védője, Mukiele hogyan találhatta el úgy a labdát a meccset eldöntő gól előtt, ahogy az ovis fociban sem illik.
Gulácsi teljesen kiszolgáltatott helyzetben nézte, hogy Niakhaté a kapujába lő. A hátrány eltüntetésére voltak lehetőségei a lipcsei csapatnak, ezek egyikénél Szoboszlai szögletből varázsolta a labdát Willi Orbán fejére, de a védő a kapu mellé továbbította azt. Így németországi bemutatkozó meccsén nem adott gólpasszt a jövő nagy ígérete. Nem lett a Bundesligában legjobban bemutatkozó magyar focista, de erre amúgy is kevés esélye volt, ugyanis nagyon magasan van a léc.
Szabics Imre ugyanis két gólt szerzett anno, első Bundesliga-meccsén.
Ráadásul úgy, hogy csak a 60. percben állt be csereként. Addig a kispadon ült Philipp Lahm és Alekszandr Hleb mellett. A német válogatott Cacau helyére küldte be Felix Magath, és Kevin Kurányi társa lett a Stuttgart támadóegységében. A találkozót ő döntötte el, és nem a National11-ben is számításba vett híres társa. 0-0-nál érkezett és negyedórával a pályára lépése után megszerezte első Bundesliga-gólját. Egy perccel később pedig a másodikat is. A Stuttgart az ő góljaival nyert 2-0-ra Rostockban. 2003. augusztus 8-án volt az a találkozó, és akkor már nem csak mi magyarok gondoltuk, hogy Szabics nagyszerű karriert fut be, hanem a németek is. 22 éves volt akkor, vagyis csak egy kicsivel idősebb, mint most Dominik. Utóbbihoz hasonlóan ő is már tinédzserként Ausztriában játszott. A Sturm Grazot erősítette. Onnan került a Bundesligába, de a ragyogó bemutatkozást nem követte komoly pályafutás.
Nem szerzett (mert nem szerezhetett) gólt első Bundesliga találkozóján Szűcs Lajos és Király Gábor, hisz mindketten kapusok.
Viszont a saját posztjukon mindketten olyan jól teljesítettek első meccsükön, mint Szabics.
Szűcs 24 évesen a Karlsruhe ellen állt először a Kaiserslautern hálója előtt, és nem kapott gólt. A bajnoki aranyérmet hozó szezonban még védett a Leverkusen elleni 3-0-s vereség, és a Duisburg elleni 1-1 alkalmával. Neki ennyi volt a Bundesliga pályafutása, talán többet érdemelt volna. Király Gábor nem lett német bajnok, de komolyabb Bundesliga karriert mondhat magáénak, mint Szűcs. A szürke mackónadrágos kapus bemutatkozó meccsén 1997. szeptemberében nem kapott gólt a Kölntől és nyert vele a csapat. Az évezred további részében egyetlen bajnoki találkozóról sem hiányzott. Király a negyedik legtöbb Bundesliga-meccsen játszó magyar, Dárdai Pál, Szalai Ádám és Lisztes Krisztián mögött.
Közel sem futott be ilyen karriert a német élvonalban két olyan honfitársunk, aki viszont szenzációsan debütált. Tököli Attila egész életében 23 percet játszott a Bundesligában, ám ez idő alatt három ponthoz segítette a Kölnt. Ugyanis a Mainz elleni 1-0-s győzelem alkalmával a vele szemben elkövetett szabálytalanság miatt kapott csapata 11-est, amiből Björn Schlick megszerezte a győztes gólt. Dombi Tibor is hasonló módon mutatkozott be a Frankfurt csapatában. Ő a szünetben érkezett az Unterhaching elleni mérkőzésen és első labdához érése után úgy rúgták fel, hogy az 11-est ért, amit Jan Aage Fjörtoff értékesített. A debreceni villámembernek 15 mérkőzés jutott a német első osztályban, ezzel a magyarok itteni szereplési listáján 25.
Azt ma még nem tudjuk, hogy Szoboszlainak milyen jövője lesz a világ egyik legerősebb bajnokságában, azt viszont elkönyvelhetjük, hogy első mérkőzésén vereséget szenvedett csapatával.
Kikapott a Hertha is a nyitófordulóban. A berlini csapat 3-1-re veszített Kölnben, pedig a találkozó elején kimondottan stílusosan játszott, és Joveticnek köszönhetően gyorsan vezetést is szerzett. Dárdai Márton végig játszotta a találkozót, míg Dárdai Pál edzőként nagyon higgadtan értékelt a német televíziónak a lefújás után:
„Jól kezdtük a mérkőzést, és a vezetőgól után volt lehetőségünk növelni az előnyt. Ám az első félóra után kicsit megtorpant a csapat, nehéz eldönteni, hogy fizikailag vagy pszichikailag esett inkább vissza. És amikor hátrányba kerültünk, már nem tudtunk újítani."
Vagyis vasárnap öt magyar volt elégedetlen Németországban a nyitóforduló eredményével.
Aki örülhetett, Szalai Ádám, ő nem volt részese a sikernek. Egy nappal korábban, szombaton Sallai Roland a 70. percben érkezett a Freiburg csapatába a bielfeldi mérkőzésen, és az első játéknap egyetlen gól nélküli találkozójának lehetett a részese. A nyolcadik magyar, Novothny Soma, aki az újonc Bochum játékosa, a meccs előtti edzések egyikén (talán) könnyebben megsérült, így az ő bemutatkozása még csúszik. Csapata tisztességesen teljesített a BL-induló Wolfsburg otthonában, és úgy kapott ki 1-0-ra, hogy Robert Tesche 4. percben történt kiállítása miatt szinte az egész meccset emberhátrányban játszotta.Szoboszlai Dominik vereséggel mu
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |