Vágólapra másolva!
Háromgólos hazai győzelem után, azaz kedvező helyzetből várja a Ferencváros a párharca keddi, koszóvói Prishtina elleni visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.

A június elején kinevezett osztrák Peter Stöger vezetőedző együttese egy hete a hajrához közeledve őrölte fel a koszovói FC Prishtina ellenállását a Groupama Arénában, és a 3-0-val jó alapot teremtett magának arra, hogy a következő fordulóba jusson.

"Biztos vagyok benne, hogy az ellenfél meg fog próbálni mindent, főleg az elején, hogy egy kicsit közelebb kerülhessen a céljához, ennek ellenére

azt gondolom, hogy továbbra is nekünk kellene irányítani a játékot"

- nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Sigér Dávid, az előző kiírásban BL-főtáblás magyar csapat középpályása.

Sigér Dávid szerint a Fradina kell irányítani a meccset Koszovóvan is Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az Európa-bajnokságon is szerepelt válogatott játékos elmondta még, hogy az ellenfélnek az első mérkőzésen a kontrajátéka volt a legerősebb, az ellentámadásokra kell majd ezúttal is a leginkább figyelni, ugyanakkor

szeretnék további gólokkal javítani az összesített eredményt. A céljuk az előző idénybeli sikerek megismétlése, de legalább az Európa-liga csoportkörébe szeretnének bejutni

- tette hozzá Sigér.

Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a hazai pályán 3-0-ra megnyert találkozó ellenére is komolyan kell vennie együttesének a koszovói FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóját.

és a keddi 90 perc során is nagyon koncentráltan kell futballoznunk. Komolyan kell vennünk a visszavágót is, kellően motiváltan kell hozzáállni és ha ez sikerül, akkor sok helyzetünk lesz" – kezdte a vezetőedző.

Peter Stöger a legerősebb csapatot küldi pályára Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Mindenképpen jobban kell koncentrálni, élni kell a jó pozíció adta lehetőséggel,

de ahogy vezetőedzőnk is mondta, még semmi sem dőlt el. Nehéz 90 perc vár ránk, egymást segítve kell játszanunk és akkor jönnek majd a helyzetek és a gólok is. Motiváltak vagyunk, sikerre éhes a csapat" – tette hozzá Henry Wingo.

A Fradi edzője újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy zárt kapuk mögött rendezik meg a mérkőzést.

„Mindenki teltházas stadionban szeretne játszani, ez része a focinak. Sajnos az utóbbi időszakban hozzá kellett szoknunk a zárt kapuhoz. Egyértelmű, hogy a hazai csapatnak nagy pluszt jelentett volna a sok néző, de úgy gondolom, annak mi is örültünk volna" – válaszolta Stöger

„Ez egyik csapatnak sem jelent előnyt vagy hátrányt. Sajnos hozzá kellett szoknunk ehhez a helyzethez, de remélem, hamarosan ez megváltozik. Holnap ha nem is ebből, inkább magunkból, az eredményes játékunkból kell motivációt merítenünk" – reagált az amerikai védő.

Henry Wingóra kulcsszerep hárulhat idegenben is Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szóba került az is, hogy milyen ellenfélre számít az osztrák vezetőedző, illetve a játék mely területén szeretne változást látni az előző meccshez képest.

„Holnap a legfontosabb, hogy biztonságosan kell játszani, ugyanakkor azt is szeretném, hogy gyorsabbak legyünk. Sokkal kontrolláltabban kell védekezünk, de ezúttal sok helyzetet kell kialakítanunk és ezeket gólra váltani.

Az előző meccsen mi voltunk a favoritok, magabiztosan nyertünk, így az ellenfelünknek kevesebb veszíteni valója van. A Prishtina fizikaliag erős, technikailag pedig képzett csapat. A legerősebb csapattal állunk majd fel kedden, én és a csapat is profiként áll majd hozzá a visszavágóhoz" – zárta gondolatait Peter Stöger.

A Fradi mérkőzés helyszínén, a Fadil Vokrri Stadionban edzett, a tréning után pedig Tokmac Nguen osztotta meg várakozásait a FradiMédiával. A Fradi beszámolója szerint

az amerikai rapper, 50 cent 25 ezer néző előtt lépett fel a stadionban, de játszott már a stadionban Snoop Dogg is.

Az ulloi129.hu beszámolója szerint nagy tisztelettel beszélt a Ferencvárosról ezúttal is a Prishtina vezetőedzője, aki még akkor is rendkívül elégedett lenne egy győzelemmel, ha kiesnének a kupából.

„Nagyon nehéz feladat előtt állunk.

Nagyon erős csapat az ellenfelünk. Úgy szeretnénk teljesíteni, mint a budapesti első meccsen. Még ha ki is esünk, élményeket akarunk szerezni. Ha sikerülne győznünk, akár úgy is, hogy azzal nem jutunk tovább, az nagyon boldoggá tenne.

De ki kell hangsúlyozzam, milyen nehéz feladat előtt állunk. Ki adjuk majd magunkból a maximumot és megadjuk a tiszteletet az ellenfélnek, hisz egy rendkívül nagy klubról beszélünk. Az elmúlt héten elemeztük őket, a lehető legmotiváltabbak leszünk. A hiányzók, mint Dellova és Abazi, ismertek, de a heteseik is becsülettel játszanak majd. Hogy változtatok-e a kezdőn, az a mai edzést látva dől el. Nincs bojkott a játékosaim közt, most hallok erről először, két havi fizetéssel késünk, felesleges erről beszélni, ez teljesen normális bármely klubnál ebben a gazdasági helyzetben. A múlt héten láttuk, hogy milyen tapasztalt csapat az ellenfelünk, mert bár a 70. percig jól álltunk, egy percre sem álltak le és nem engedtek ki. Taktikusan játszanak, ez a legfőbb erényük" – árulta el Zekirija Ramadani.

Zekirija Ramadani, az FC Prishtina vezetőedzője már a sikernek is örülne Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Prishtina csapatkapitánya, Lorik Boshnjaku már egy szoros eredménnyel is elégedett lenne a visszavágón.

„Nehéz meccs vár ránk. Sajnáljuk, hogy az odavágó számunkra kedvezőtlen eredménnyel ért véget. Remélem, hogy meg tudjuk mutatni és ismételni az első meccs jó momentumait. Bízunk egy jó eredmény elérésében a visszavágón,

A kedden 20 órakor kezdődő mérkőzés a koszovói klub közlése szerint zárt kapus lesz. A mérkőzést a luxemburgi Laurent Kopriwa vezeti.

A Ferencváros a Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében. Ha nem jutna tovább, a Konferencia Ligába átkerülve a walesi Connah's Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör, visszavágó

20.00: FC Prishtina (koszovói)-Ferencváros
Fadil Vokrri Stadion, Pristina
Játékvezető: Laurent Kopriwa (luxemburgi)

Az első mérkőzésen: Ferencváros-FC Prishtina 3-0