Vágólapra másolva!
A Liverpool korábbi labdarúgója, Alberto Moreno azt nyilatkozta, hogy Unai Emery a legjobb edző, akivel valaha is együtt dolgozott.

Moreno 2014-ben igazolt a Liverpoolhoz, majd 2019-ben szabadon igazolható játékosként a Villarreálhoz szerződött, ahol újra magára talált. Bár az idei szezonban mindössze öt mérkőzésen lépett pályára a La Ligában, és négy meccsen az Európa-ligában, a spanyol védő szerda részese lehetett a Villarreal történelmi győzelmének, ugyanis hosszabbítás után tizenegyesekkel 11-10-re legyőzte a Manchester Unitedet az Európa-liga döntőjében, ezzel az együttes története során először diadalmaskodott európai kupasorozatban. Ugyanakkor a vezetőedző, Unai Emery immár negyedik alkalommal emelhette a magasba a trófeát, melyet a Sevillával 2014 és 2016 között sorozatban háromszor nyert meg.

Emery negyedik alkalommal emelhette a magasba a trófeát Forrás: AFP/Michael Sohn

A BL-győztes 28 éves védő a The Guardiannak nyilatkozott korábbi és jelenlegi edzőjéről is.

- mondta Moreno.

Alberto Moreno ünnepli csapattársaival az El-győzelmet Forrás: AFP/Michael Sohn

Moreno liverpooli karrierjének egyik kulcsfontosságú pillanata volt, amikor 2016-ban az Európa-liga-döntőben óriásit hibázott, az angol csapat pedig 3–1-re kikapott a Sevillától. Azon a nyáron a Liverpool leigazolta Andy Robertsont, onnantól pedig Moreno csupán elvétve kapott lehetőséget. Mára azonban már Bajnokok Ligája- és Európa-liga-győztesnek mondhatja magát.