Vágólapra másolva!
A DVSC idegenben 4-4-es döntetlent játszott a Békéscsaba otthonában a Merkantil Bank Liga 35. fordulójának szerda esti mérkőzésén.

A debreceniek a 26. percben szerezték meg a vezetést, amikor Ferenczi beadását Szécsi kapásból lőtte a kapuba. A Loki a szünet után nem sokkal 2-0-ra növelte az előnyét: Bévárdi jó cselek után került a tizenhatoson belülre, majd szerzett gólt.

A vendégcsapat szűk húsz perccel később már hátrányban találhatta magát. Két perccel a második góljuk után Lukács tizenegyesből szépített, majd az 59. percben a Békéscsaba egyenlített. Hodonicki tette középre a labdát, amiből Paudits fejelte be a második hazai találatot.

A 60. percben Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból veszélyeztetett, de Krnács ujjheggyel a kapufára védte a labdát. A csabaiak a 68. percben átvették a vezetést, miután a kapujából kijövő Gróf szabálytalankodott Lukáccsal szemben, aki második olyan büntetőjét is gólra váltotta, amit ő maga harcolt ki.

Ezután a Debrecen támadott a egyenlítő gólért, ami a 76. percben össze is jött nekik: Bódi beadásából Kinyik egyenlített. Nem tartott sokáig Huszti Szabolcs csapatának az öröme, alig két perccel később Paudits is megszerezte második találatát, aki ismét fejjel volt eredményes.

Az újabb fordulatot a 82. perc hozta el, amikor Dzsudzsák hatalmas bombagóljával egyenlített a DVSC, kialakítva ezzel a 4-4-es végeredményt.

Merkantil Bank Liga NB II, 35. forduló:
Békéscsaba 1912 Előre-Debreceni VSC 4-4 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-Gyirmót FC Győr 0-1 (0-0)
WKW ETO FC Győr-Szolnoki MÁV FC 2-3 (0-2)
Kolorcity Kazincbarcika SC-BFC Siófok 0-1 (0-0)
Aqvital FC Csákvár-Budaörs 0-2 (0-1)
korábban:
DEAC-Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (1-0)
Pécsi MFC-FC Ajka 0-1 (0-1)
Soroksár SC-Vasas FC 2-2 (1-1)
Dorogi FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-3 (1-1)
Szentlőrinc-Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)

Az élmezőny állása:
1. Vasas 72 pont
2. DVSC 71 pont
3. Gyirmót 69 pont
4. Pécsi MFC 60 pont
5. Ajka 58 pont
6. Budaörs 55 pont