Vágólapra másolva!
A Liverpool edzőjét, Jürgen Kloppot teljesen meglepte, hogy egyik legjobb játékosa, Trent Alexander-Arnold nem kapott meghívót az angol labdarúgó-válogatottba.

A 22 éves jobbhátvéd nem szerepelt az angol nemzeti csapat vb-selejtezős keretében San Marino, Andorra és Lengyelország ellen sem.

A BBC Sport megírta, hogy az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate azért hagyta ki a futballistát a keretből, mert az elmúlt évekhez képest ebben az idényben jóval gyengébb teljesítményt nyújtott eddig.

mondta Jürgen Klopp.

Klopp szerint Alexander-Arnold a világ egyik legkiválóbb jobbhátvédje Forrás: AFP/Glyn Kirk

tette hozzá a német tréner.

Klopp azt is elmondta, hogy játékosa a szezon elején megfertőződött a koronavírussal, és eltartott számára egy ideig, mire felvette a ritmust, de úgy véli, mióta rendszeresen játszik, a Liverpool egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő futballistája.

A Liverpool ebben a szezonban jóval gyengébb teljesítményt nyújt, mint az elmúlt években, és több játékosa - köztük Alexander-Arnold is a kritikák kereszttüzébe került emiatt.

A Premier League címvédője 25 pont hátrányban van a listavezető Manchester Cityvel szemben, és jelenleg csak a hetedik helyet foglalja el a tabellán.

Jürgen Klopp csapata szombaton az Arsenal vendégeként játszik rangadót az angol élvonalban.