Vágólapra másolva!
Kézközépcsonttörést szenvedett és már meg is operálták Willi Orbánt, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgóját, aki a szerdai Német Kupa-negyeddöntőben sérült meg.

A klub csütörtöki tájékoztatása szerint

a védőnek mindössze "néhány napot" kell kihagynia, utána egy speciális védőkesztyűben újra játszhat.

A 28 éves játékost a VfL Wolfsburg ellen 2-0-ra megnyert mérkőzés szünetében le kellett cserélni, mert már a második perctől fájlalta a kezét. Előbb csuklótörés gyanújáról írt a helyi sajtó, de

aztán kiderült, hogy a kézfejében tört el egy csont.

Orbán 2019 októberében is a Wolfsburg elleni kupamérkőzésen sérült meg, akkor a térdével több hónapos pihenőre kényszerült.

A magyar válogatott ebben a hónapban három világbajnoki selejtezőt is játszik, s most úgy tűnik, ezeken számíthat a védő játékára Marco Rossi szövetségi kapitány. A nemzeti együttes március 25-én a Puskás Arénában fogadja a lengyel gárdát, majd három nappal később San Marino, március utolsó napján pedig Andorra vendége lesz. A Leipzigből az ugyancsak sérült Szoboszlai Dominik biztosan nem áll majd a szakvezető rendelkezésére.