Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott 2021. március 25-én megkezdi a 2022-es világbajnoki selejtezősorozatot, ráadásul egy igen kemény ellenfél, Lengyelország ellen. Ha a France Football 2020-ban kiosztotta volna az Aranylabdát, könnyen lehet, hogy aranylabdás játékossal, Robert Lewandowskival jönnének a Puskás Arénába a lengyelek, így "csak" a világ (egyik) legjobb csatára érkezik majd Budapestre. A jó start mindkét válogatott számára fontos lehet, ahogy az egymás elleni eredmények is, mert reálisan nézve, ez a két válogatott küzdhet majd az angolok mögötti második helyért, és a pótselejtezőért. Lássuk, hogy három héttel az első mecset megelőzően hol tart a két válogatott?

Röviden a selejtezőkről

Először tisztázzunk pár dolgot a kijutással és a selejtezőkkel kapcsolatban. Az európai selejtezőcsoportokban összesen tíz selejtezőcsoport van, ötben öt, a másik ötben hat válogatott van. A magyarok az I csoportba kaptak besorolást Anglia, Lengyelország, Albánia, Andorra és San Marino mellé.

A selejtezőcsoport győztese automatikusan kijut a katari világbajnokságra, de mióta létezik a Nemzetek Ligája, azt is tudjuk, hogy a pótselejtezők rendszere már nem a hagyományos – többek között ennek is köszönhetjük, hogy ott lehetünk a nyári Európa-bajnokságon, de térjünk vissza a vb-selejtezőkre.

Az Eb-selejtezőkön aranyat ért a jó Nemzetek Ligája-szereplés Forrás: MTI/Illyés Tibor

A tíz csoportgyőztes automatikusan kijut a világbajnokságra, míg a tíz második helyezett és a legutóbbi Nemzetek Ligája kiírás csoportgyőztesei közül az a két legjobb, amely nem végzett a selejtezőcsoportja első két helyén, részt vehet a playoffban. Ezek a csoportgyőztesek sorrendben: Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Wales, Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Montenegró, Albánia, Örményország, Gibraltár és a Feröer-szigetek.

A fentiek tekintetében nem kizárt, hogy megint az NL-szereplés ad majd újabb lehetőséget Marco Rossi csapatának és akár egy könnyebb úton juthat ki a vb-re, ahol Magyarország 1986-ban járt legutóbb. Azt azonban ne feledjük, hogy az Eb-vel ellentétben nem (csak) Nemzetek Ligájából kvalifikált ellenfelekkel kerülhet szembe a magyar csapat, ha másodiknál rosszabb lesz, hanem vb-selejtezős csoportmásodikokkal, amelyek várhatóan erősebbek lesznek, mint Bulgária vagy Izland volt tavaly ősszel.

Tehát a csoportmásodikok és a két, NL-sorrend alapján érkezett csapat közül még három jut majd ki a vb-re. A selejtezőcsoportban az első öt helyezett ellen elért eredmények alapján sorrendet állítanak fel, így hat csapat lesz majd kiemelt a playoff sorsolásánál, négy plusz a két NL-ből érkezett pedig nem kiemelt.

Összesen három ágon, négy-négy csapat küzd majd a maradék három helyért. Minden kiemelt csapat mellé sorsolnak egy nem kiemeltet, lesz egy-egy elődöntő és egy döntő minden ágon. A pályaválasztó kilétét sorsolással döntik majd el.

Bombaerős lengyelek

A lengyel neveket, a klubcsapatokat és a formákat elnézve, nem lehet irigylésre méltó helyzetben Marco Rossi, jelenleg elég erősnek tűnik a lengyel keret.

Az alapcsapatból a legtöbben a nagy topligákban szerepelnek.

Robert Lewandwoski, a csapat kapitánya, 32 éves korára már 116 alkalommal szerepelt a válogatottban, ezeken a meccseken 63 gólt szerzett. A Bayern Münchennel az előző idényben mindent megnyert, ha lett volna Aranylabda-szavazás idén, akkor minden bizonnyal Luka Modric után ő lehetett volna a következő, aki megtöri Cristiano Ronaldo és Lionel Messi párharcát.

Robert Lewandowskival kapcsolatban lassan elfogynak a jelzők Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A szezon első 32 meccsén 34 gólt szerzett, a Bundesligában 22 meccsen 28 gólt, talán senkinek nem kell bemutatni a lengyelek talizmánját, az egyszemélyes támadósort, aki a világ összes csapatában kezdőember lehetne.

A lengyel csapat vezetését ebben az évben vette át a portugál Paulo Sousa, akinek nem kell bemutatni a magyar focit. Korábban volt magyar bajnok edző a Videotonnal, szerepelt az Európa-ligában is, játékosként pedig kétszer nyert Bajnokok Ligáját. A portugál mesternek bőven van miből válogatnia a világranglista 15. helyén álló nemzeti csapat kezdőjébe.

Kapusposzton rögtön akadhat egy kellemes gondja, hogy a West Ham United kapusát Lukasz Fabianskit vagy a Juventusét, Wojciech Szczesnyt védesse a magyarok ellen. Minden bizonnyal Szczesny mellett dönt majd, már csak azért is, mert előbbi sérüléssel küzdött hosszab ideig.

Wojciech Szczesny a Juventus kapusa Forrás: AFP/Marco Bertorello

A védelemben olyan játékosokkal számolhat Sousa, mint Jan Bednarek, Sebastian Walukiewicz vagy Kamil Glik, akik sorrendben a Southampton, a Cagliari és a Benevento alapemberei. A védelem jobboldalán Bartosz Bereszynski és Tomasz Kedziora is kezdhet, előbbi a Sampdoria, utóbbi a Dinamo Kijev csapatában játszik hétről hétre. A védelem baloldalára is jut minőségi játékos, Maciej Rybus a Lokomotiv Moszkva csapatával az orosz bajnokikon és a Bajnokok Ligájában is végig pályán volt, míg Arkadiusz Reca a Crotone csapatával szintén alapember a Serie A-ban, de ő gyakran a középpályán kap szerepet.

Jan Bednarek a Southampton középhátvédje Forrás: AFP/Adrian Dennis

A középpályán sem gyengélkednek a lengyelek.

Az értéksorrendben Lewandowski mögött a második helyen álló Piotr Zielinski a Napoliban 21 bajnokin öt gólt szerzett és van három gólpassza is. A védekező feladatokat tudja ellátni a középpályán Grzegorz Krychowiak,

aki már négy bajnoki gólt szerzett a Lokomotiv Moszkva csapatában, de korábban nyert Európa-ligát a Sevilla csapatával és szerepelt a Paris Saint-Germainben is.

Piotr Zielinski a Napoli focistája Forrás: NurPhoto via AFP/Franco Romano/NurPhoto/Franco Romano

A Premier League-ben is a Leeds alapemberének számít Kamil Glich, aki a világ legerősebbjének tartott bajnokságában már két gólt lőtt és van öt gólpassza is. Eddig 80 alkalommal volt válogatott a másik Premier League-focista, Kamil Grosicki, de ő nem sok szerepet kap ebben a szezonban a West Bromwich Albionban.

A 30-szoros válogatott Karol Linetty játéka kétséges lehet, miután megfertőződött a koronavírussal. Ezt megelőzően 21 bajnokin lépett pályára a szezonban a Torino színeiben. A Brighton ősszel vette meg Jakub Moder játékjogát, akit rögtön vissza is adott kölcsönbe a Lech Poznanhoz, ahol remekül focizott a 21 éves játékos. Tél óta van Brightonban, de egyelőre csak két meccse volt az angoloknál. Bevethető még a szintén 21 éves Sebastian Szymanski, aki a Dinamo Moszkva alapembere és a 22 éves Kamil Jozwiak, aki a Cahmpionshipben szereplő Derby County játékosa.

A csatársor egyértelműen Robert Lewandowskiról szól, de ha esetleg nem tudná megoldani a magyar védelem jelentette kihívást, olyan helyettesekkel számolhat Paulo Sousa, mint Arkadiusz Milik vagy Krzysztof Piatek. Előbbi télen igazolt az Olympique Marseille csapatához, ahol első három bajnokiján két gólt szerzett, de korábban a Napoli csapatában 122 meccsen 48, az Ajaxban 75 meccsen 47 gólt szerzett. Piatek a Hertha Berlin játékosa, ahol Dárdai Pál kezei alatt szerepel, 23 bajnokin öt gólt szerzett, de korábban a Genoában ontotta a gólokat, nem véletlenül vette meg a Milan 2019-ben 35 millió euróért.

Arkadiusz Milik remekül kezdett Marseille-ben Forrás: AFP/Clement Mahoudeau

Ebből a felsorolásból is látszik, hogy ez a lengyel válogatott nagyon komoly játékerőt képvisel. A magyar válogatott esetleg abban reménykedhet, hogy Paulo Sousa első hivatalos meccsén még nem tudja majd a legtöbbet kihozni új csapatából, illetve a hazai pálya nyújtotta előnyben. Jelen állás szerint nézők alihja lesznek a Puskás Arénában.

Legértékesebb játékosa nélkül készülhet a magyar válogatott

Az eldőlt, hogy Szoboszlai Dominik nélkül kell majd szerepelnie a magyar válogatottnak az első (és második, és harmadik) selejtezőn. A 25 millió euróra értékelt Szoboszlai azok után, hogy Izland ellen az Eb-re lőtte a magyar csapatot télen klubot váltott és a Salzburg csapatától a Lipcséhez igazolt, ahol Gulácsi Péter és Willy Orbán csapattársa lett, de sérülten érkezett és a komoly edzéseket is csak március közepén kezdheti meg, így kizárt, hogy ott lehessen a pályán a lengyelek ellen.

Szoboszlai Dominik sérülten érkezett Lipcsébe Forrás:

Haladjunk a magyar csapattal kapcsolatban is sorban, ami a posztokat illeti. A kapuban megkérdőjelezhetetlen a lipcsei Gulácsi Péter helye, aki az Izland elleni bakija ellenére is remek szezont produkál. A német bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is remek meccsek vannak mögötte.

A Lipcse a bajnokságban második a Bayern mögött, a BL-ben a Manchester Unitedet is megelőzve jutott a legjobb 16 közé, ahol a Liverpool elleni első nyolcaddöntőt követően hátrányban van a csapat. Ha Gulácsi nem lenne bevethető, akkor Marco Rossi összeállítása minden bizonnyal a Ferencvárossal a Bajnokok Ligájában szerepelt Dibusz Dénessel kezdődik majd.

Gulácsi Péternek biztos helye van a magyar kapuban Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ami a védelmet illeti, örömteli hír, hogy

télen klubot váltott Szalai Attila, aki érkezése óta alapembere lett a török Fenerbahce csapatának.

A párja lehet a lipcsei Willy Orbán, akire tavalyi sérülését követően újra alapemberként tekint Julian Nagelsmann. Ami a jobboldali védő szerepét illeti, Marco Rossinak több lehetősége is van, Lovrencsics Gergő vagy Botka Endre mellett a fehérvári Loic Nego, Bolla Bendegúz és Fiola Attila is bevethető, de a tartalékok között ott lehet Bese Barnabás és Lang Ádám is. A baloldali védő szerepköréből kihúzta magát Korhut Mihály azzal, hogy a másodosztályú DVSC-hez igazolt, így ott Hangya Szilveszter, esetleg Holender Filip bevethető, ha öt védővel állnánk fel.

Szalai Attila sokat fejlődhet a Fenerbahce csapatánál Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Serhat Cagdas

A középpályán tehát nélkülözni kell majd Szoboszlait, az ő helyén vagy szerepkörében Kalmár Zsolt szerepelhet majd, aki a DAC-ban remek formában van, 20 bajnokin 12 gólnál és öt gólpassznál jár. A védekező feladat ezúttal is Nagy Ádámra várhat, aki november óta egyre több lehetőséget kap az angol másodosztályban a Bristol csapatában. Mellette szerepelhetne Pátkai Máté, de a másodosztályú Vasasból ő sem számíthat behívóra, így Sigér Dávid kerülhet helyzetbe. Számíthat még behívóra a DAC-ban rendszeresen szereplő Schäfer András és a Honvédban már tízgólos Gazdag Dániel is.

Ami a támadókat illeti, örömteli hír, hogy Szalai Ádám a Mainz utolsó tíz bajnoki meccsén mindig szerepet kapott, ráadásul az utóbbi időben kezdőként szerepel.

Szalai Ádám újra egyre több lehetőséget kap a Mainz csapatában Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Thomas Frey

Sallai Roland sérülés után tért vissza az előző fordulóban, de összességében már van öt gólja a Bundesligában. Szinte biztosan ott lesz a keretben Nikolics Nemanja, aki megszerezte 100. bajnoki gólját a Fehérvár színeiben, valamint Rossi kedvence, Könyves Norbert, aki a ZTE színeiben már lőtt hat gólt a bajnokságban.

A mozgékonyabb játékosok közül Varga Kevin lehet még ott a keretben, aki a török Kasimpasában kap kisebb-nagyobb szerepet, valamint Gyurcsó Ádám, aki az Eszék csapatában eddig 16 bajnokin három gólt szerzett ebben a szezonban, de az utóbbi meccseken nem került keretbe.

Szoboszlai távollétében felmerülhetne Dzsudzsák Balázs esetleges szerepeltetése, de Pátkaihoz és Korhuthoz hasonlóan a kapitány alapelvei alapján nem a lengyelek ellen lesz 109. alkalommal válogatott.

A magyar válogatott tehát a lengyelek ellen kezdi meg a világbajnoki selejtezősorozatot és a fentiekből úgy tűnik, hogy Marco Rossi csapatának óriási bravúr kellene a lengyel csapat legyőzéséhez. A magyar csapat március 25-én kezd, három nappal később San Marinóban, további hárommal később pedig Andorrában lép majd pályára, a folytatás pedig szeptemberben Anglia ellen következik a Puskás Arénában, talán már nézők előtt.