Vágólapra másolva!
Szerdán este az angol Ligakupa második elődöntőjében a címvédő Manchester City 2-0-ra legyőzte a Manchester United csapatát az Old Traffordon, így Pep Guardiola csapata bejutott a fináléba, ahol a José Mourinho vezette Tottenham Hotspur lesz az ellenfele.

A találkozót mindkét csapat remek formában várta: a Manchester United a legutóbbi hét mérkőzésén veretlen maradt, ezek közül ötöt megnyert és pontszámban behozta a listavezető Liverpoolt a Premier League-ben. A Manchester City az idény eleji hullámzó teljesítmény után mostanra került bombaformába. Pep Guardiola csapata 11 mérkőzés óta veretlen volt, az angol bajnokságban pedig feljött a harmadik helyre, egy ponttal lemaradva a Liverpool és a Manchester United mögött. A katalán edző dolgát azonban nehezítette, hogy a csapatánál újra kitört a koronavírus-járvány, így öt alapemberére sem számíthatott a mérkőzésen. Igaz, már hétvégén is ez volt a helyzet, a City mégis könnyed győzelmet aratott a Chelsea elleni rangadón.

Egy United-City mérkőzésen sosincs hiány indulatokból Forrás: AFP/Peter Powell

Elképesztő tempóban kezdődött a mérkőzés. A harmadik percben a Manchester United támadója, Marcus Rashford lőtt egy lesgólt, majd két perccel később a City német válogatott középpályása Ilkay Gündogan is lesről volt eredményes.

Az első védést a vendégek amerikai válogatott kapusa, Zackary Steffen mutatta be Bruno Fernandes bombája után, néhány perccel később pedig Kevin De Bruyne lőtt egy hatalmas kapufát.

A folytatásban is a Manchester City uralta a mérkőzést, Pep Guardiola csapata több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta megszerezni a vezetést. Az első félidő hajrájában a Manchester United kapohatott volna tizenegyest, de John Stones kezezése után néma maradt Martin Atkinson játékvezető sípja. A fordulás után aztán pont Stones góljával szerzett vezetést a City. Egy baloldali szabadrúgás után az angol válogatott védő szabályos belefutott a labdába, és közelről a kapu jobb oldalába sodorta azt.

  • Az angol válogatott védő 1162 nap után lőtt ismét gólt a Manchester Cityben. Legutóbb 2017 novemberében egy Napoli elleni BL-meccsen volt eredményes.

A folytatásban a City valósággal eldugta a labdát a United elől, Ole Gunnar Solskjaer csapatának villanásai sem voltak, hacsak nem számítjuk a francia válogatott Anthony Martial műesését a tizenhatoson belül.

A 83. percben aztán eldöntötte a meccset a City. De Bruyne jobboldali szögletét rossz helyre fejelték ki, az érező Fernandinho pedig kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot.

  • A brazil középpályás 35 évesen és 247 naposan a Manchester City második legidősebb gólszerzője lett a Ligakupában, ráadásul a Cityben az idei szezonban már 16 különböző játékos lőtt gólt.

A hajrában az eredmény már nem voltozott, így a Manchester City sorozatban negyedszer jutott be a Ligakupa-döntőbe, ez korábban csak a Liverpoolnak sikert 1981 és 1984 között.

A City összességében nyolcadszor, az elmúlt hat kiírásból (2016, 2018, 2019 és 2020 után) ötödször nyerheti meg a Ligakupát.

Kedden a Tottenham Hotspur a másodosztályú Brentford 2-0-s legyőzésével jutott be az április 25-i, Wembley Stadionban megrendezésre kerülő fináléba.