Vágólapra másolva!
Tovább tart az Arsenal elképesztő mélyrepülése a Premier League-ben. A londoni csapat ezúttal az Everton otthonában szenvedett vereséget.

Tovább tart az Arsenal pocsék sorozata az angol bajnokságban. A Manchester United elleni novemberi siker óta Mikel Arteta csapata ötször kikapott a bajnokságban és két döntetlent játszott.

Arteta számára különleges lehetett a szombati meccs, mert korábban szerepelt a liverpooli csapatban.

Az érzés már nem lehetett annyira különleges, hogy a 22. percben hátrányba került a csapata, amikor Iwobi beadásába fejelt bele Calvert-Lewin, majd Holding a saját kapujába lőtte a labdát.

A 35. percben Pépé egyenlített tizenegyesből, miután Ainsley Maitland-Niles harcolt ki egy büntetőt, de az öröm nem tarthatott sokáig, mert a 45. percben Yerri Mina egy szöglet után újra vezetést szerzett az Evertonnak.

Csak szenvedett az Arsenal Forrás: AFP/Peter Powell

Ez sok jót nem jelentett, mert mióta Mikel Arteta az Arsenal menedzsere, 10-szer fordult hátránnyal a csapata és egyet sem sikerült megfordítania.

Nem is volt sok esélye fordítani az Arsenalnak, David Luiz pattogós lövése találta el a kapufát, de ezt leszámítva a hazai csapatnak voltak nagyobb helyzetei.

Az Everton végül 2-1-re nyert és a Liverpool mögött öt ponttal a második helyen áll, miközben a londoniak öt pontra vannak a kieső helyektől, a 15. pozícióban.

Összefoglaló ITT.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista