Vágólapra másolva!
Hivatalosan még nem hirdették ki a végeredményt, de gyakorlatilag eldőlt, hogy a Borussia Dortmund 20 éves norvég támadója, Erling Braut Haaland kapta az Európában játszó legjobb fiatal játékosnak járó elismerést.

A norvég csatár valóban elképesztő évet tudhat maga mögött, hiszen miután egy fél szezonban 22 meccsen 28 gólt rúgva elhagyta a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató osztrák Red Bull Salzburgot, új klubjában, a német Borussia Dortmundban sem állt le a gólgyártással: 18 mérkőzésen 16 alkalommal volt eredményes, január 18-án csereként pályára lépve mindjárt egy mesterhármassal mutatkozott be a német élvonalban. 56 pernyi Bundesliga-szereplés után már öt gólnál járt, miután a következő bajnokin két gólt rúgott – ilyenre előtte még senki nem volt képes a német élvonal történetében.

Szeptember 4-én Ausztria ellen első gólját is megszerezte a felnőtt válogatottban, hogy három nappal később Észak-Írország ellen már kétszer is a kapuba találjon, mielőtt október 11-én a Románia elleni 4-0-s Nemzetek Ligája-sikerből mesterhármassal vette volna ki a részét.

Az európai újságírók által 2003 óta odaítélt díjnak olyan nyertesei voltak korábban, mint az első díjazott a holland Raphael Van der Vaart, az angol Wayne Rooney, az azóta hatszoros aranylabdá argentin Lionel Messi, a francia Paul Pogba és Kylian Mbappé, vagy mint az elmúlt két év nyertesei, a holland Matthijs de Ligt és a portugál Joao Félix.

A versenyben maradtak utolsó, 20 fős szűkített listáján a Barcelona fiatal sztárja, Ansu Fati, vagy a szintén dortmundi Jadon Sacho mellett ott volt a Red Bull Salzburg támadója, a magyar válogatottal immár Eb-résztvevő és a Nemzetek Ligája A osztályába jutó, Szoboszlai Dominik is.

A magyar támadó végül a 8. legtöbb szavazatot kapta, megelőzve olyan sztárokat, mint a Real Madridban szereplő Rodrygo és Vinicius Jr., az olasz Sandro Tonali, az angol Mason Greenwood, vagy a németeknek kedden három gólt rúgó spanyol Ferran Torres.