Három és fél éve a Vasas vitte véghez a bravúrt, és nyert 2-1-re az Üllői úton.
Azóta a Fradi 11 döntetlen mellett 45-ször győzött hazai környezetben. Megnéztük, milyen összeállításban játszott akkor a Fradi azon a bizonyos Vasas elleni találkozón.
A kapuban Holczer Ádám állt, a védelem Lovrencsics Gergő, Oliver Hüsing, Michal Nalepa, Janek Sternberg összeállításban próbálta visszaverni a támadásokat, a középpályán Varga Roland, Emir Dilaver, Bognár István, Gera Zotán és Amadou Moutari szerepelt, elöl pedig "szokás szerint" Böde Dániel rohamozott. A történeti hűség kedvéért megjegyezzük, hogy a maiak közül Botka Endre is pályára lépett az utolsó negyedórában.
Mint látható, a mai Ferencváros keretéből már csak a két magyar válogatott játékos, Lovrencsics Gergő és Varga Roland maradt meg hírmondónak, azaz már csak ők tudják, milyen érzés Fradi-játékosként hazai környezetben vereséget szenvedni, egyúttal azt is, hogy milyen érzés 56 meccsen veretlennek lenni.