Vágólapra másolva!
A magyar szakember a spanyol Dani Poyatost válthatja, akinek az irányításával a nagy múltú együttes három forduló után - 1 pontot szerezve - csupán az utolsó előtti helyen szerénykedik a tabellán.

A Nemzeti Sport információja szerint az erdélyi szakember hétfőn írhatja alá a megállapodást a Panathinaikosszal.

Bölöni azt is elárulta: az elmúlt napokban folyamatosan zajlott az egyeztetés, végül másfél éves szerződésben állapodtak meg.

Bölöni László hosszas egyeztetés után ülhet le a Panathinaikosz kispadjára Forrás: AFP

Az elvárásokkal kapcsolatban a legutóbb a Gent alkalmazásában álló szakember elmondta, természetesen az a feladata, hogy a Panathinaikoszt az őt megillető helyre vezesse.

– nyilatkozta a sportnapilapnak Bölöni László.

A szakember nem akármilyen elődök után ülhet le az athéni csapat kispadjára, hiszen korábban több neves magyar vezetőedzője is volt a Panathinaikosznak: Forner Miklós, Künsztler József, Guttmann Béla és a csapatot 1971-ben a BEK-döntőbe vezető Puskás Ferenc után a görög klub ötödik magyar vezetőedzője lehet.