Vágólapra másolva!
A lengyel bajnoki címvédő Legia Warszawa a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést bontott 10-szeres magyar válogatott Nagy Dominikkel.

A 25 éves futballista 2017 januárjában a Ferencvárostól igazolt a lengyel csapathoz, amelynek színeiben 84 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 13 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott. A magyar válogatott varsói karrierje korántsem volt zökkenőmentes: 2017 októberében egy időre a tartalékokhoz száműzték, miután egy interjúban hangsúlyozta, hogy ugródeszkának tekinti a karrierjében a Legiát.

Nagy Dominik 2019 októberében lépett pályára legutóbb a magyra válogatottban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt követően kölcsönben megfordult újra a Ferencvárosban, 2020 januárjában pedig Görögországba, a Panathinaikosz csapatához került fél évre. A görögök azonban sokallották Nagy Dominik vételárát, így a szezon végén vissza kellett térnie a Legiához, azonban az első csapat edzésein már nem vehetett részt, mert a szakmai stáb nem számolt vele.

A 25 éves játékos legutóbb június 7-én, egy AEK Athén elleni 1-1-re végződő rangadón lépett pályára, amelyen gólpasszt adott a korábban a Manchester Unitedban is megforduló Federico Machedának.

A 10-szeres magyar válogatott játékos három bajnoki címet és egy Lengyel Kupát nyert a Legia Warszawa játékosaként.