Vágólapra másolva!
Az NB I egyetlen vasárnapi meccsén az Újpest a Budafok csapatát fogadta. Az Újpest az első félidőben vezetést szerzett, de az újonc a másodikban egyenlíteni tudott, így mindkét csapat megőrizte a veretlenségét.

Két, az első fordulóban győztes csapat találkozott a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest-Budafok meccsen. A találkozót az Újpest kezdte jobban, a meccs első helyzete Burekovic előtt adódott, de a szabadrúgását Póser Dániel védeni tudta.

A folytatásban is a Budafok kapusa maradt munkában, Nwobodo beadása után Bacsa Patrik lövését védte, majd a kipattanó után is hárítania kellett.

A 35. percben már a vezetést is megszerezte az Újpest, Nwobodo labdaszerzése után Kastrati adott be, majd Simon Krisztián lőtt a kapuba.

Csizmadia Csaba, a vendégek edzője szerint szabálytalanul szerzett labdát az Újpest, ezt pedig a lassítások alapján az Újpest edzője, Predrag Rogan is elismerte, de Zierkelbach Péter játékvezető megadta a gólt.

A 38. percben került a legközelebb a gólszerzéshez a Budafok, amikor egy blokkolt lövést követően Kulcsár Kornél találta el a kapufát egy szögletből.

A második félidőben is eltalálta a kapufát a Budafok, megint Kulcsár állt a labda mögé, de ezúttal szabadrúgásból próbált meg gólt szerezni az 57. percben.

A 63. percben Csizmadia beküldte a pályára Zsóri Dánielt is, aki a 70. percben egyenlíteni tudott. A Puskás-díjas csatár egy általa kiharcolt szabadrúgásból talált Banai kapujába.

A meccs utolsó pillanataiban a gólszerző Zsóri és Ristevski is piros lapot kapott, miután kakaskodtak egy kicsit.

A folytatásban mindkét csapat előtt akadt még helyzet, de maradt az 1-1, így mindkét csapat veretlen két forduló után.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista