Az erőviszonyokat tekintve tehát ezen az ágon egy Atlético-PSG elődöntő várható, a másik oldal viszont sokkal kacifántosabb. Annál is inkább, hiszen a nyolcaddöntők visszavágója miatt csak eljátszani lehet a gondolattal a továbbjutó csapatokat illetően - teszünk most rá egy próbát. A Bayern alighanem búcsúztatja a Chelsea-t, és ha a Barcelona nem botlik a Napoli ellen, akkor a negyeddöntőben egymás ellen meccselnek.
A finálénak is beillő párosításnak több pikantériája is lehet, leginkább viszont Robert Lewandowskiban éghet a bizonyítási vágy
- azok után, hogy idén törölték az Aranylabdát, a díj egyik, ha nem legnagyobb várományosa a pályán vehet elégtételt a hatszoros győztes Lionel Messivel szemben.
Értelemszerűen ezzel párhuzamosan a másik két nyolcaddöntős párharc győztese vív meg egymással a nyolc között - a korábban leírtak és a megérzéseink alapján itt ManCity-Juventus csatát vizionálunk. A két szuperrangadó győztesét már tényleg felesleges boncolgatni, hagyatkozzunk a bukmékerekre, akik szerint
a végső győzelemre a City a legesélyesebb, éppen hogy megelőzve a Bayernt
- ebből kiindulva ezen az ágon Pep Guardiola egykori csapatával nézhet farkasszemet a Bajnokok Ligája döntőjéért.