Vágólapra másolva!
Kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékának első elődöntőjében az RB Leipzig és a Paris Saint-Germain találkozik egymással, a sorozat történetében a legjobb négy között először léphet pályára magyar játékos.

A németek kapuját Gulácsi Péter őrzi majd, a cserepadon pedig ott lesz válogatottbeli csapattársa is, Willi Orbán,

aki hosszú sérülése után még nem került vissza a kezdő tizenegybe.

Az biztos, hogy a meccs győztese újoncként lehet majd ott a BL-döntőben, ugyanis ez korábban a PSG-nek és a Lipcsének sem sikerült.

A lipcseiek mindössze másodszor érdekeltek az első számú kupasorozatban, míg a PSG eddig csak egyszer, 1995-ben jutott el a legjobb négyig.

A párizsiak két elődöntője között eltelt 25 év egyébként BL-rekordnak számít, eddig legtöbbet az Ajaxnak kellett várnia a fináléba jutás lehetőségére, 1997 és 2019 között.

Gulácsi Péter élete egyik legfontosabb meccsére készül Forrás: AFP/David Ramos

Az RB Leipzig az Eintracht Frankfurt, a Bayern München, a Borussia Mönchengladbach, a Hamburg, a Borussia Dortmund és Bayer Leverkusen után hetedik német csapatként juthat a BL fináléjába, a négy között a 31. klub, a legutóbbi három kiírásban pedig a harmadik újonc az AS Roma (2018) és a Tottenham Hotspur (2019) után.

A PSG ötödik francia csapatként kerülhet a legrangosabb kupasorozat döntőjébe a Reims (1956, 1959), a Saint-Étienne (1976), az Oympique Marseille (1991, 1993) és az AS Monaco (2004) után, a trófeát közülük csak a Marseille-nek sikerült elhódítania.

A két csapat tétmérkőzésen még nem találkozott egymással, közös történelmük "kimerül" egy 2014-es felkészülési mérkőzésben, amelyen a PSG 4-2-re verte az akkor még a német másodosztályban szereplő Lipcsét.

Thomas Tuchel (jobbra) és Julian Nagelsmann 2016-ban egy Dortmund-Hoffenheim Bundesliga-mérkőzésen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Bernd Thissen

Az összecsapás egyik legérdekesebb pontja a két vezetőedző személye, a PSG-t irányító Thomas Tuchel 2008-ban még az Augsburg második csapatának edzőjeként kérte fel a Lipcse mostani trénerét, korábbi játékosát, a sorozatos sérülései miatt 20 esztendősen visszavonulni kényszerülő Julian Nagelsmannt, hogy végezzen megfigyelői és elemző munkát stábjában, elindítva őt ezzel az edzői pályán.

Vezetőedzőként korábban háromszor találkoztak egymással, a Bundesligában a Tuchel vezette Borussia Dortmund kétszer legyőzte Nagelsmann Hoffenheimjét, egy meccs döntetlen lett.

A világ legjobbjaival nézhet farkasszemet Gulácsi Péter Forrás: AFP/David Ramos

„Mindig izgalmasak a Thomas elleni mérkőzések, rengeteg jó ötlete van a játékkal kapcsolatban, bízom benne, hogy én is elő tudok majd állni ilyenekkel, a játékosaim pedig hasonló mentalitással lépnek pályára, mint az Atlético elleni negyeddöntőben. Edzőként nem nyertem még ellene, remélem, ez megváltozik, még azzal is elégedett lennék, ha rossz játékkal győznénk" - idézte az európai szövetség (UEFA) honlapja Julian Nagelsmannt.

„Nagyon örülünk annak, hogy részesei lehetünk a klub története egyik nagy pillanatának. Az emberek nincsenek tisztában azzal, milyen nehéz elérni ezeket a célokat, még ha egy ilyen jó csapattal és nagy kerettel könnyűnek is tűnik. Óriási előrelépés ez mindannyiunk számára" - mondta Thomas Tuchel.

Az biztos, hogy a finálénak lesz magyar szereplője, ugyanis Tuchel segítője Lőw Zsolt, aki korábban a Kossuth Rádiónak elmondta, különös érzés korábbi csapata ellen készülni: „A Lipcsével kapcsolatban vegyesek az érzéseim: egyrészt borzasztóan szurkoltam nekik, hiszen három évig dolgoztunk együtt, a keretből, a vezetők közül és a stábból is szinte mindenkit ismerek, nem beszélve a két magyar játékosról. Viszont amikor megnyerték a meccset, realizálódott bennem, hogy velünk játszanak, ami számomra lelkileg nem lesz könnyű. Már a felkészülés is nehéz, hiszen olyan játékosok ellen kell csatába indulni, akiket három éven keresztül én készítettem fel."

A PSG csapatánál kérdéses a kapus, Keylor Navas és a védő, Thiago Silva játéka, de biztosan lehetőséget kap Kylian Mbappé, aki az Atalanta ellen csereként kapott 30 percet és gyakorlatilag megváltoztatta a meccs addigi menetét. Tuchel szerint nem voltak fájdalmai, így könnyen lehet, hogy kezdeni fog ma este.

Bajnokok Ligája, elődöntő:
RB Leipzig-Paris Saint-Germain, Lisszabon 21.00, v.: Björn Kuipers (holland)

A várható kezdőcsapatok:
RB Leipzig: Gulácsi - Klostermann, Upamecano, Halstenberg - Laimer, Kampl, Sabitzer, Angelino - Olmo, Poulsen, Nkunku
Paris Saint-Germain: Rico - Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat - Di María, Marquinhos, Paredes, Neymar - Mbappé, Icardi