A járványügyi helyzet miatt egyelőre zárt kapus mérkőzéseket rendeznek majd Spanyolországban, így
a Sanchez-Pizjuan Stadionban sem lehettek ott a szurkolók, viszont így sem maradtak otthon.
A sevillai derbik történetében eddig egyszer, 2007-ben fordult elő, hogy üres stadionban találkozott egymással a két csapat, akkor egy Király Kupa-mérkőzés utolsó 34 percét rendezték meg nézők nélkül, semleges helyszínen, mert a szurkolók egy palackkal megdobták Juande Ramost, a Sevilla akkori vezetőedzőjét, amiért félbe kellett szakítani a visszavágót.
A Sevilla már a 11. percben megszerezhette volna a vezetést, de
Lucas Ocampos próbálkozása után a kapufa megmentette a Betist.
A folytatásban nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, de a 27. percben a semmiből ismét gólt szerezhetett volna a hazai együttes: Munir beadása után azonban Luuk de Jong nyolc méterről kapu mellé fejelt. A félidő utolsó pillanataiban még Ocampos lőtt egyet távolról, de Joel Roblesnek ez nem okozott gondot. Bár a Betis birtokolta többet a labdát, a vendég csapat játékáról sokat elmond, hogy 45 perc alatt nem talált kaput.
A második félidőt is a Sevilla kezdte jobban, majd az 54. percben büntetőhöz is jutott: Marc Bartra ugrott fel fejelni a tizenhatoson belül,
Antonio Mateu Lahoz szerint pedig közben megütötte Luuk de Jongot. A tizenegyest pedig Ocampos nagyon magabiztosan értékesítette.
Nem kellett sokáig várni a második hazai találatra sem,
jobb oldali kisszöglet után Fernando higgadtan fejelt közelről a kapuba a 62. percben.
A Betis első helyzetére a 68. percig kellett várnia, de Borja Iglesias hat méterről a bal kapufa mellé fejelt, senkitől sem zavartatva. Mindkét csapat folyamatos cserékkel próbált frissíteni az utolsó 20 percre, de ettől sem változott meg a játék képe. Újabb gól már nem esett, így 2-0-ra győzött Julen Lopetegui csapata.
A Sevilla fizikailag sokkal előrébb jár jelen pillanatban, mint a városi riválisa, így egy percig sem volt kétséges a sikere. A sikerrel a hazai együttes megerősítette a harmadik helyét a tabellán, míg a Betis maradt a 12. pozícióban.
2. félidő |
---|
80Oliver Torres |
80Sergio Reguilon |
78Alex Moreno |
75Munir El Haddadi |
71Lucas Ocampos |
71Luuk de Jong |
69Carles Alena |
69Borja Iglesias |
62Fernando |
62Lucas Ocampos |
61Cristian Tello |
56Lucas Ocampos |
54Marc Bartra |
49Emerson Royal |
46Sidnei |
Vaclik
Navas
Kounde
Carlos
Reguilon
Torres
Jordan
Ocampos
de Jong
El Haddadi
Robles
Royal
Bartra
Moreno
Alena
Rodriguez
Canales
Fekir
Iglesias
Tello
Sevilla
1Tomas Vaclik |
16Jesus Navas |
12Jules Kounde |
20Diego Carlos |
23Sergio Reguilon 80 |
21Oliver Torres 80 |
25Fernando 62 |
24Joan Jordan |
5Lucas Ocampos 71 62 56 |
19Luuk de Jong 71 |
11Munir El Haddadi 75 |
17Nemanja Gudelj |
13Yassine Bounou |
10Ever Banega |
36Genaro Rodriguez |
22Franco Vazquez |
8Nolito |
26Jose Mena |
14Suso |
18Sergio Escudero |
7Rony Lopes |
3Sergi Gomez |
15Youssef En-Nesyri |
43Juanlu Sanchez |
Real Betis
1Joel Robles |
22Emerson Royal 49 |
5Marc Bartra 54 |
12Sidnei 46 |
15Alex Moreno 78 |
24Carles Alena 69 |
21Guido Rodriguez |
10Sergio Canales |
8Nabil Fekir |
9Borja Iglesias 69 |
11Cristian Tello 61 |
7Juanmi |
3Javi Garcia |
13Dani Martin |
18Andres Guardado |
16Loren Moron |
20Diego Lainez |
23Aissa Mandi |
14William Carvalho |
28Rodri |
32Edgar Gonzalez |
17Joaquin |
4Zouhair Feddal |
19Antonio Barragan |
6Alfonso Pedraza |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 36 | 24 | 5 | 7 | 74-43 | 31 | 79 | V GY V GY GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 36 | 23 | 9 | 4 | 67-39 | 28 | 73 | V GY GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 36 | 17 | 8 | 11 | 58-37 | 21 | 62 | D V GY D V |
6. | Real Sociedad | 36 | 15 | 9 | 12 | 49-37 | 12 | 57 | D V GY V GY |
7. | Real Betis | 36 | 14 | 8 | 14 | 48-43 | 5 | 56 | GY D GY GY D |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 36 | 13 | 14 | 9 | 37-40 | -3 | 48 | V V V D V |
10. | Getafe | 36 | 10 | 13 | 13 | 41-51 | -10 | 43 | D GY V V V |