Vágólapra másolva!
Újabb tehetséges ifjú labdarúgók előtt nyílik meg itthon az út, hogy egyszer a Borussia Dortmund igazolt focistái lehessenek. A német Bundesliga egyik elitklubjának egyetlen magyar partneregyesülete és utánpótlásműhelye, az UDSE ugyanis június 16-án ismét toborzót tart – UEFA Pro-licences szakemberek, köztük Zeljko Bulajic, a BVB utánpótlásának technikai képzéséért felelős szaktekintélyének jelenlétében.

Az immár több mint egy éve alapított UDSE a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) edzésmódszereit hivatott meghonosítani Magyarországon, ennek egyik fontos állomásaként az utánpótlás egyesület vezetősége nemrégiben együttműködési megállapodást írt alá a patinás német labdarúgóklubbal, a Borussia Dortmunddal.

A tavaly nyári, nagy sikerű toborzójuk után az U12-es és az U13-as korosztályokban kezdődött meg a képzés Theo Schneider, UEFA Pro-licences sportigazgató és az edzői stáb vezetésével – hozzájuk a nyár folyamán újabb ismert szaktekintélyek csatlakoznak majd.

A csapatok részt vettek a Magyar Labdarúgó Szövetség korosztályos bajnokságaiban, illetve dortmundi szakmai tanulmányutakon is.

„A német edzésmódszerek alkalmazására törekvő utánpótlás-műhelyként arra helyezzük a hangsúlyt, hogy aki a tehetségét kibontakoztatni vágyik, keményen dolgozik, reálisan számolhasson Bundesliga-karrierrel" – nyilatkozta Lambert Zoltán, az UDSE elnöke.

Edzésfotó az UDSE fiataljairól Forrás: UDSE

A 41-szeres magyar labdarúgó-válogatott, Fehér Csaba fia, Benedek tavaly óta a klub U12-es csapatának oszlopos tagja. A büszke édesapa tapasztalatairól így számolt be:

– nyilatkozta a korábbi focista.

A tehetségek kiválasztása és felkarolása folytatódik az utánpótlás egyesületnél. A https://udse.hu/ honlapon már jelentkezhetnek azok a 2006 és 2009 közt született ambiciózus, sportszerető fiatalok, akik úgy érzik, a játékszeretet mellett megvan bennük a kitartás. A június 16-i toborzón, az ASR Gázgyár sporttelepén élesben is bemutathatják rátermettségüket. A válogató felmérő gyakorlatainak levezénylésében Theo Schneider és Zeljko Bulajic mellett Thomas Doll, a Borussia Dortmund és a Ferencváros korábbi trénere is részt vesz.