Vágólapra másolva!
Sajtóértesülés szerint a korábban a magyar labdarúgó-válogatottat is irányító Bernd Storck is jelölt a dunaszerdahelyi DAC vezetőedzői posztjára.

Az 57 esztendős német szakember az elmúlt két évben Belgiumban dolgozott, a Cercle Bruges csapatát irányította, az együttes azonban áprilisban bejelentette, nem hosszabbítja meg a szerződését. Storck 2015 és 2017 között látta el a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi feladatait.

A DAC-ot január óta a portugál Hélder Cristóvao vezette, ám a dunaszerdahelyi együttes négy bajnokijából egyet sem nyert meg, három döntetlen mellett egyszer kikapott. A felvidéki csapat jelenleg harmadik a szlovák bajnokságban, amely legkorábban június elején folytatódhat.