Hivatalosan is bajnokot avattak Belgiumban

SOCCER FOOT FOOTBALL VOETBAL FIRST DIVISION D1 EERSTE KLASSE CLU
A Club Brugge játékosai a pályán nem örülhettek a sikernek
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is a Club Brugge-t nevezték meg bajnoknak a belga labdarúgó-élvonalban pénteken, miután a liga megerősítette áprilisi döntését, amellyel a koronavírus-járvány miatt lezárta az idényt - jelentette be Twitteren a klub.

A Club Brugge 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben márciusban a pontvadászatban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik pedig a Royal Antwerp lett.

A Club Brugge játékosai a pályán nem örülhettek a sikernek Forrás: Belga via AFP/Bruno Fahy

A liga vezetősége április 2-án nyilvánította befejezettnek a belga bajnokságot - Európában ez volt az első ilyen jellegű döntés -, amely miatt az európai szövetség nemtetszését fejezte ki, és azzal fenyegetett, hogy a belga csapatok nem indulhatnak a kontinentális kupákban.

Egy "kiskapu" azonban sokáig nyitva maradt a folytatásra, mivel a határozatot még jóvá kellett hagynia a felső két osztály 24 csapatának. Erre végül pénteken került sor. A liga várhatóan arról is dönt, hogy a tabella sereghajtója, a Waasland-Beveren kiesik az élvonalból.

A Brugge története 17. bajnoki címét hódította el, a legutóbbi öt kiírást tekintve pedig a harmadikat.
Belgiumban jelenleg július végéig szól a sportesemények rendezésének tilalma. Az országban idáig 54 644 ember esetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, a közegészségügyért felelős belga hatóság pénteki tájékoztatása szerint jelenleg 8959 halottja van a járványnak.