Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Bastian Schweinsteiger, a Bayern München és a német válogatott legendás középpályása. A 35 éves játékosnak - aki Nikolics Nemanja csapattársa volt a Chicago Fire csapatánál - lejárt a szerződése, és úgy döntött, befejezi játékos-pályafutását.

Schweinsteiger 2002 decemberében, egy VfB Stuttgart elleni meccsen mutatkozott be a Bayern Münchenben. Éveken keresztül balszélsőt játszott, majd Louis Van Gaal a 2009-es kinevezése után középső középpályást faragott belőle, és a világ egyik legjobbja lett a posztján.

Bastian Schweinsteiger minden idők egyik legjobb német középpályása Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Schweinsteiger klubszinten 663 mérkőzésen lépett pályára, a német válogatottban pedig 121-szer szerepelt. A Bayern Münchennel nyolc bajnoki címet, hét Német Kupát és egy Bajnokok Ligája trófeát nyert. A német válogatottal 2008-ban Eb-ezüstérmes lett, 2006-ban és 2010-ben vb-bronzérmes volt (2006-ban mesterhármast lőtt a portugálok elleni bronzmeccsen), végül 2014-ben a vb-győzelem is összejött számára.

„Kedves szurkolók, eljött az idő: a szezon végeztével visszavonulok az aktív labdarúgástól.

Természetesen köszönöm feleségemnek, Ana Ivanovicsnak és a családomnak a támogatást. Kicsit szomorú vagyok, hogy befejezem pályafutásomat, de alig várom az új, izgalmas feladatokat, amelyek rám várnak. Hű maradok a labdarúgáshoz. Ezer köszönet az együtt töltött időért, a szívemben őrizlek titeket! A ti Bastitok" – búcsúzott hivatalos Facebook-oldalán a legendás német középpályás.

Bastian Schweinsteiger 2015 nyarán a Manchester Unitedhoz szerződött, de rengeteg sérülés hátráltatta a beilleszkedését, másfél szezon alatt csak 35 meccsen lépett pályára, de így is FA-kupát nyert a Louis Van Gaal vezette csapatta.

2017 márciusában az MLS-be szerződött a Chicago Fire csapatához, amelyben 85 meccsen lépett pályára.