Vágólapra másolva!
A Real Madrid a spanyol bajnokságban egy győzelem után már a második alkalommal játszott döntetlent, ezúttal a Villarreal vendégeként.

A Realban hosszú idő után volt eredményes a nyáron még eladni szándékozott Gareth Bale. A walesi mellett kezdett még Luka Jovic is, csereként állhatott be Luka Modric és Vinícius Junior.

Bale lett a meccs madridi hőse, két gólt is szerzett, apró szépséghiba, hogy mindkétszer egyenlítenie kellett. Először Moreno, majd Gomez góljára válaszolt.

Gareth Bale révén kétszer egyenlített a Real Madrid Forrás: AFP/Josep Lago

Az Atlético Madrid saját közönsége előtt 19 perc után kétgólos hátrányban volt, mégis 3-2-re nyert vasárnap az Eibar ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.

Sikerével három forduló után a fővárosi együttes az egyetlen százszázalékos csapat a La Ligában.

A Ferencváros Európa-ligás ellenfele, az Espanyol háromgólos vereséget szenvedett a vendég Granadától. A magyar bajnok szeptember 19-én, a nyitókörben látogat a barcelonai együtteshez. A CSZKA Moszkva és a Ludogorec is sikerrel vette hétvégi bajnokiját.

La Liga, 3. forduló:
Villarreal–Real Madrid 2–2 (G. Moreno 12., M. Gómez 74., ill. Bale 45+1., 86.)
Kiállítva: Bale (94.)

Valencia–Mallorca 2–0 (Dani Parejo 42., 57.)
Atlético Madrid–Eibar 3–2 (Joao Félix 27., Vitolo 52., Partey 90., ill. Charles 7., Arbilla 19.)
Espanyol–Granada 0–3 (Puertas 13., Fernández 68., Azeez 74.)
Sevilla–Celta Vigo 1–1 (F. Vázquez 81., ill. D. Suárez 84.)
Athletic Bilbao–Real Sociedad 2–0 (I. Williams 11., Raúl García 28.)
Osasuna–Barcelona 2–2 (R. Torres 7., 81. – 11-esből, ill. Fati 51., Arthur 64.)
Getafe–Alavés 1–1 (J. Molina 24., ill. Joselu 31.)
Levante–Valladolid 2–0 (S. Leon 83., J. Morales 94.)
Betis–Leganés 2–1 (Loren 54., Fekir 61., ill. Braithwaite 50.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista