Vágólapra másolva!
A bolgár Ludogorec Razgrad együttesével találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, míg a bajnoki ezüstérmes, és kupagyőztes MOL Vidi a montenegrói FK Zetával csap össze az Európa-liga nyitókörében.

A Ferencváros a bolgár bajnok vendégeként kezdi a párharcot, az első felvonást július 9-én vagy 10-én, a visszavágót egy héttel később rendezik. "Jól ismerem a Ludogorecet, mert a Dinamo Kijev vezetőedzőjeként több felkészülési mérkőzést játszottunk ellene. Ismerem az ellenfél játékstílusát, amelyet sok brazil játékosa határoz meg. Az a feladatunk, hogy a játékosokkal is megismertessük a riválist, de elsősorban arra kell összpontosítanunk, hogy a saját játékunkat fejlesszük" - mondta a klub honlapján Szerhij Rebrov vezetőedző, aki elárulta, nem követte a sorsolást, mert tekintve, hogy bajnokcsapatokkal kell megküzdeniük, biztos volt abban, hogy erős ellenfelet kapnak.

"Ez egy sorsolás, ami nem arról szól, hogy kit szeretnénk megkapni, és kit nem. Ezzel kár foglalkozni, meg kell oldani a feladatot. Nem szeretnék állást foglalni az esélyekkel kapcsolatban, hiszen nyilvánvalóan úgy gondolom, tovább kell jutnunk. Kétségtelen tény, hogy a Ludogorec erős csapat, amely nagy nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik" - jelentette ki Orosz Pál, az FTC Zrt. elnökvezérigazgatója, aki Nyonban képviselte a zöld-fehéreket.

A fehérváriak edzője, Marko Nikolics szerint hihetetlenül jó mentalitású együttes lesz csapatának ellenfele az Európa Liga első selejtezőkörében.

Marko Nikolics nehéz meccsekre számít, de termsézetesen továbbjutást vár az FK Zeta ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Egy viszonylag komoly hagyományokkal rendelkező csapat ellen játszunk majd, a klub egyike volt azoknak a montenegrói együtteseknek, amelyek a jugoszláv, illetve a szerb-montenegrói élvonalban is szerepeltek. Sok olyan játékost neveltek ki, akik később nemzetközi szinten is bizonyítani tudtak. Így a sorsolás után egy órával még nincs birtokunkban minden információ róluk, de ezeket hamarosan beszerezzük. Ami biztos, hogy egy hihetetlenül jó mentalitású csapatról van szó, igazi harcos gárda. Egyelőre még várjuk a híreket azzal kapcsolatban, hogy hol és mikor lesz az első mérkőzés, valamint hogy Podgoricában, vagy az ő stadionjukban lépünk majd pályára, mert azért van különbség a két helyszín között (tekintettel arra, hogy a másik montenegrói résztvevő, a Buducnost Podgorica is elvileg hazai pályán kezd, még nincs hivatalos helyszíne és időpontja a párharc első mérkőzésének – a szerk.). Mindenesetre óvatosan kell állnunk ehhez a két találkozóhoz, mert nagyon kellemetlen ellenféllel kerültünk szembe, előhúzhatnak új, fiatal játékosokat is bármikor. Nagyon profin kell hozzáállnunk a párharchoz, de a célunk természetesen a továbbjutás. Tudom, hogy a Vidi számára korábban már alakult kellemetlenül egy montenegrói mérkőzés, akkor a Mladost volt az ellenfél – most véleményem szerint egy erősebb, nagyobb tradícióval rendelkező klubbal állunk majd szemben, de természetesen már az első mérkőzésen szeretnénk jó eredményt elérni" - nyilatkozta közvetlenül a sorsolás után a MOL Vidi honlapjának a szerb szakember.