Vágólapra másolva!
A harmadik helyen álló Borussia Mönchengladbach vendége lesz a címvédőként második Bayern München a német labdarúgó Bundesliga 24. fordulójának szombat esti rangadóján.

A Mönchengladbach sorozatban kilenc megnyert hazai bajnoki után a legutóbbi két meccset elveszítette saját közönsége előtt, miután előbb a Dárdai Pál által irányított Hertha, majd a tabellán immár ötödik Wolfsburg egyformán 3-0-ra győzött stadionjában. Most pedig talán az eddigi legnehezebb feladat vár az együttesre, a liga legjobb idegenbeli mérlegével rendelkező

Bayern az előjelek alapján egyértelmű esélyesként vendégeskedik a Borussia-Parkban.

A Niko Kovac vezette bajor sztárcsapatnak ráadásul most már minden Bundesliga-találkozó kiemelt fontosságú, mivel az együttes három ponttal marad el a listavezető Borussia Dortmundtól. A címvédéshez tehát a Münchennek a hátralévő 11 fordulóban kell előbb utolérni, majd megelőzni legnagyobb riválisát, amelyre most ott is van az esély,

mivel pénteken a BVB kikapott az Augsburg vendégeként.

A Bayern a Mönchengladbach ellen beérheti a BVB-t Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Tobias Hase

A magyar válogatott kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt is foglalkoztató, negyedik RB Leipzig szombat délután a sereghajtó Nürnberg vendége lesz, míg a szintén válogatott csatár, Szalai Ádám csapata, a nyolcadik Hoffenheim ugyanebben az időben a hatodik Eintracht Frankfurt stadionjában játszik majd.

Dárdai Herthája - amelyben akár ifjabb Dárdai Pál is lehetőséget kaphat édesapjától - ezúttal a berlini Olimpiai Stadionban szerepel,

vendége pedig az egy hellyel mögötte álló, 11. Mainz lesz.

A fővárosi együttes egy némileg szerencsétlen góllal kapott ki az előző körben 1-0-ra a Bayern Münchentől, így most itt a lehetőség a javításra, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak a legutóbb a Schalkét 3-0-ra legyőző riválissal szemben.

Az Európa-ligából az orosz Krasznodarral szemben meglepetésre búcsúzó Bayer Leverkusen a magyar válogatott Sallai Rolandot ágyéksérülése miatt hosszú ideje nélkülöző Freiburgot fogadja szombaton.

Vasárnap délután két kieső helyen álló együttes összecsapására kerül sor:

a korábbi ferencvárosi edző, Thomas Doll által irányított Hannover látogat a Stuttgarthoz az alsóházi rangadón,

amelyen mindkét együttes számára kiemelten fontos lesz a pontszerzés.

Bundesliga, 24. forduló:
péntek:
FC Augsburg-Borussia Dortmund 2-1 (1-0)
szombat:
Eintracht Frankfurt-1899 Hoffenheim 15.30
Hertha BSC-FSV Mainz 05 15.30
Bayer Leverkusen-SC Freiburg 15.30
1. FC Nürnberg-RB Leipzig 15.30
Schalke 04-Fortuna Düsseldorf 15.30
Borussia Mönchengladbach-Bayern München 18.30
vasárnap:
VfB Stuttgart-Hannover 96 15.30
VfL Wolfsburg-Werder Bremen 18.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista