Vágólapra másolva!
Meghalt Rafael Henzel, brazil rádióriporter, aki ott volt a fedélzeten, amikor a Chapecoense repülőgépe lezuhant 2016-ban. Henzel a légi katasztrófát túlélte, 45 éves korában egy szívroham végzett vele.

Rafael Henzel túlélte a Chapecoense focicsapatának katasztrófáját. Mint megírtuk, 2016 decemberében egy repülőgép-szerencsétlenségben meghalt a brazil csapat játékosainak többsége, a 77 utasból 71. Henzel egyike volt a hat túlélőnek.

Rafael Henzel és a Chapeoconse címere Forrás: AFP/Nelson Almeida

A 45 éves rádiós kedden Chapeco városában focizott, amikor a pályán összeesett. Hiába vitték kórházba, az életét nem tudták megmenteni, szívrohamot kapott.

Henzel köztiszteletben állt a brazil csapatnál, felépülése után folytatta a munkáját a rádiónál.

„Rafael mindig is követte a Chapecoense történetét, a klub újjáépítésének egyik szimbóluma lett, emlékét megőrizzük” – olvasható a klub honlapján.

A Chapecoense csapata 2016 decemberében a Copa Sudamericana döntőjének első meccsére utazott, amikor a repülő Medellin közelében lezuhant. A későbbi vizsgálatok szerint kevés üzemanyaggal indult el a gép, amely így egy hegyoldalba csapódott. Összesen hatan élték túl a balesetet, közülük három játékos.