A Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Schalke otthonában lépett pályára, és nagyon nem indult jól a meccs a vendégek szempontjából.
Előbb Rekiket kellett lecserélni, majd a 13. percben Grujic hozott össze egy komikus tizenegyest, ki tudja, miért gondolta úgy, hogy jó ötlet lesz kézzel beleütni a labdába.
A tizenegyeshez Daniel Caligiuri állt oda, de a kaput sem találta el.
A kihagyott lehetőséget azonnal megbosszulta a Hertha, az ellentámadás után Ondrej Duda vette be Fährmann kapuját.
A Schalke az első félidőben mindössze kétszer találta el a Hertha kapuját. A berliniek érthetően őrizték az értékes pontokat, a második félidőben egy kaput eltaláló lövése volt Dárdai csapatának a rendes játékidőben, de ami még ennél is érdekesebb, a Schalke is csak a 80. perc után találta el először a berlini kaput.
A hosszabbításban még felpörögtek az események, Konopljanka kapott pirosat, amiért a kilépő Jastrzembskit felrúgta.
A megítélt szabadrúgás mögé Duda állt, aki remek lövéssel szerezte meg második gólját, ezzel 2-0-ra nyert idegenben a Hertha.
A fővárosi együttes sikere bravúrosnak mondható, különösen annak fényében, hogy legutóbb 2006 szeptemberében tudott nyerni a Schalke pályáján. A Hertha két győzelemmel, a Schalke két vereséggel kezdte az új idényt.
1. félidő |
---|
15Ondrej Duda |
15Javairo Dilrosun |
13Daniel Caligiuri |
6Karim Rekik |
2. félidő |
---|
90Yevheniy Konoplyanka |
90Salomon Kalou |
90Ondrej Duda |
81Mark Uth |
73Abdul Rahman Baba |
67Vedad Ibisevic |
57Breel Embolo |
51Sebastian Rudy |
51Rune Almenning Jarstein |
Nastasic
Riether
Mascarell
Oczipka
Stambouli
Faehrmann
McKennie
Sane
Caligiuri
Rudy
Schalke 04
5Matija Nastasic |
21Sascha Riether |
6Omar Mascarell |
24Bastian Oczipka |
17Benjamin Stambouli |
1Ralf Faehrmann |
2Weston McKennie |
29Naldo |
26Salif Sane |
18Daniel Caligiuri 13 |
13Sebastian Rudy 51 |
10Nabil Bentaleb |
14Abdul Rahman Baba 73 |
36Breel Embolo 57 |
7Mark Uth 81 |
11Yevheniy Konoplyanka 90 |
35Alexander Nuebel |
8Suat Serdar |
19Guido Burgstaller |
22Steven Skrzybski |
23Cedric Teuchert |
25Amine Harit |
28Alessandro Schoepf |
Hertha BSC
0Marius Gersbeck |
33Jonathan Klinsmann |
26Sidney Friede |
2Peter Pekarik |
21Marvin Plattenhardt |
6Vladimir Darida |
11Matthew Leckie |
27Davie Selke |
22Rune Almenning Jarstein 51 |
5Niklas Stark |
4Karim Rekik 6 |
25Jordan Torunarigha |
20Valentino Lazaro |
15Marko Grujic |
23Arne Maier |
17Maximilian Mittelstaedt |
8Salomon Kalou 90 |
10Ondrej Duda 90 15 |
19Vedad Ibisevic 67 |
1Thomas Kraft |
13Lukas Kluenter |
14Pascal Koepke |
16Javairo Dilrosun 15 |
24Palkó Dárdai |
28Fabian Lustenberger |
32Dennis Jastrzembski |
A Leipzig csapata Gulácsi Péterrel a kezdőben az idényt szintén vereséggel kezdő Fortuna Düsseldorfot fogadta.
Az első félidőben hatalmas fölényben volt a lipcsei csapat, ami a labdabirtoklást illeti, de gól nem született, Gulácsinak egy komoly védést kellett bemutatnia.
A fordulás után rögtön hátrányba került a Lipcse, Matthias Zimmermann vette be remek mozdulattal a magyar válogatott Gulácsi kapuját.
A 68. percben Jean-Kévin Augustin révén egyenlített a Lipcse, a francia támadó mindkét bajnokiján gólt szerzett.
A folytatásban mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet, de Gulácsi három remek védéssel tartotta a Lipcsét, a túloldalon Werner találta el a kapufát, miközben Cunha ollózása nem sokkal kerülte el Rensing kapuját.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |
1. félidő |
---|
15Ondrej Duda |
15Javairo Dilrosun |
13Daniel Caligiuri |
6Karim Rekik |
2. félidő |
---|
90Yevheniy Konoplyanka |
90Salomon Kalou |
90Ondrej Duda |
81Mark Uth |
73Abdul Rahman Baba |
67Vedad Ibisevic |
57Breel Embolo |
51Sebastian Rudy |
51Rune Almenning Jarstein |
Nastasic
Riether
Mascarell
Oczipka
Stambouli
Faehrmann
McKennie
Sane
Caligiuri
Rudy
Schalke 04
5Matija Nastasic |
21Sascha Riether |
6Omar Mascarell |
24Bastian Oczipka |
17Benjamin Stambouli |
1Ralf Faehrmann |
2Weston McKennie |
29Naldo |
26Salif Sane |
18Daniel Caligiuri 13 |
13Sebastian Rudy 51 |
10Nabil Bentaleb |
14Abdul Rahman Baba 73 |
36Breel Embolo 57 |
7Mark Uth 81 |
11Yevheniy Konoplyanka 90 |
35Alexander Nuebel |
8Suat Serdar |
19Guido Burgstaller |
22Steven Skrzybski |
23Cedric Teuchert |
25Amine Harit |
28Alessandro Schoepf |
Hertha BSC
0Marius Gersbeck |
33Jonathan Klinsmann |
26Sidney Friede |
2Peter Pekarik |
21Marvin Plattenhardt |
6Vladimir Darida |
11Matthew Leckie |
27Davie Selke |
22Rune Almenning Jarstein 51 |
5Niklas Stark |
4Karim Rekik 6 |
25Jordan Torunarigha |
20Valentino Lazaro |
15Marko Grujic |
23Arne Maier |
17Maximilian Mittelstaedt |
8Salomon Kalou 90 |
10Ondrej Duda 90 15 |
19Vedad Ibisevic 67 |
1Thomas Kraft |
13Lukas Kluenter |
14Pascal Koepke |
16Javairo Dilrosun 15 |
24Palkó Dárdai |
28Fabian Lustenberger |
32Dennis Jastrzembski |