Vágólapra másolva!
Az APOEL csütörtökön 1-0-s győzelmet aratott a vendég Asztana felett a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének negyedik fordulójában, így minimális előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.

A ciprusi együttesben Sallai Roland, míg a kazahban Kleinheisler László is végigjátszotta a találkozót, utóbbi begyűjtött egy sárga lapot.

A győztes gól:

A dán Midtjyllandban viszont nem jutott szóhoz Korcsmár Zsolt, csapata így ért el 2-2-es döntetlent a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Vidi által búcsúztatott Malmö otthonában. A svédek a 24. percben már 2-0-ra vezettek, innen kapaszkodott vissza a dán csapat. A szintén a Vidi által kivert Ludogorec idegenben 1-0-ra győzött a grúz Torpedo Kutaiszi vendégeként.

A Dudelange-nak is a magyar bajnok állta útját a BL-selejtezőkben, a luxemburgi klub azóta az Európa-ligában vitézkedik, ezúttal a Kolozsvár együttese ellen győzött otthon 2-0-ra. A CFR-ben Lang Ádám nem lépett pályára.

Az Olympiakosz 3-1-re legyőzte a Premier League tavalyi meglepetéscsapatát, a Burnley-t. A játéknap talán legszebb gólját Fortunisz szerezte, ezzel vezetett 1-0-ra a görög csapat.

Láthattunk még szépségdíjas találatot, az Újpestet búcsúztató Sevilla Sarabia szép lövésével tudott nyerni Olmücben.

Az RB Salzburg nem vitte magával Gulácsi Pétert Zaporozsjéba, így a német csapat első számú kapusa nélkül játszott gól nélküli döntetlent az ukrán Zorja Luhanszkkal.

Frissítő gólzáport hozott viszont a Genk és a Bröndby csatája: a hazai csapat az első félidő hajrájában szerzett kétgólos előnyt, amit a második félidő elején négy perc alatt tüntettek el a dánok. A belgák viszont nem hagyták annyiban a dolgot, és a hátralévő időben rúgtak további három gólt.

Európa-liga, selejtező, 4. forduló, első mérkőzések:
APOEL (ciprusi)-FK Asztana (kazah) 1-0 (0-0)
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Qarabag (azeri) 1-0 (1-0)
Sigma Olomouc (cseh)-Sevilla FC (spanyol) 0-1 (0-0)
FK Suduva (litván)-Celtic Glasgow (skót) 1-1 (1-1)
Sarpsborg 08 (norvég) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 3-1 (2-1)
Malmö FF (svéd)-FC Midtjylland (dán) 2-2 (2-0)
Torpedo Kutaiszi (georgiai)-PFK Ludogorec (bolgár) 0-1 (0-1)
Zenit (orosz)-Molde FK (norvég) 3-1 (0-1)
FK AS Trencín (szlovák)-AEK Larnaca (ciprusi) 1-1 (0-0)
Atalanta (olasz)-FC Köbenhavn (dán) 0-0
FC Basel (svájci)-Apollon Limasszol (ciprusi) 3-2 (1-0)
F91 Dudelange (luxemburgi)-CFR Cluj (román) 2-0 (0-0)
Olimpiakosz (görög)-Burnley (angol) 3-1 (1-1)
KRC Genk (belga)-Bröndby IF (dán) 5-2 (2-0)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Spartak Trnava (szlovák) 0-2 (0-2)
Partizan Beograd (szerb)-Besiktas (török) 1-1 (1-1)
Rapid Wien (osztrák)-FCSB (román) 3-1 (2-0)
Zorja Luhanszk (ukrán)-RB Leipzig (német) 0-0
KAA Gent (belga)-Girondins Bordeaux (francia) 0-0
Glasgow Rangers (skót)-FK Ufa (orosz) 1-0 (1-0)
Rosenborg (norvég)-FK Shkëndija (macedón) 3-1 (3-0)