Korábbi játékos vette át Bódog Tamás helyét Diósgyőrben

Bódog Tamás csapata nehéz helyzetbe kerülhet a bajnokság hajrájában
Vágólapra másolva!
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Diósgyőri VTK hétfőn menesztette Bódog Tamás vezetőedzőt. A klub ügyvezetője, Sántha Gergely bővebben is nyilatkozott a döntés hátteréről, és megnevezeték az új vezetőedzőt is.

"Megpróbáltunk mindent a vezetőedző kezébe adni, ami a minőségi munkához szükséges. Teljhatalmat, kompetenciát kapott, nemcsak vezetőedző volt, hanem szakmai igazgató is. Tamás igazolta a játékosokat, ő állította össze a csapatot – mondta a klubvezető a Dvtk.eu oldalon olvasható interjúban. – Próbáltuk biztosítani, amit csak kért. Az volt a meglátása, hogy két külföldi edzőtábor szükséges a minőségi munkához, mi pedig biztosítottuk a feltételeket hozzá. Kérte, hogy tekintsünk el a „fiatalszabály" alkalmazásától az eredményesség érdekében, erre is felhatalmaztuk. A szakmai stáb és a játékosaink tisztességes, európai szintű bért kapnak, és ezért cserébe teljesítményt várunk. Ez elmaradt."

Bódog Tamás távozását kimondottan fájlalják a szurkolók Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sántha Gergely elismerte, hogy nem egyedül Bódog Tamást tartják felelősnek a kialakult helyzetért:

Az edző és a csapat között megbomlott a harmónia, nem láttunk arra esélyt, hogy ez rövid időn belül helyreálljon. Nekünk pedig most éppen csak időnk nincs."

"Kiélezett helyzetben vagyunk, hat fordulóval a bajnokság vége előtt két pontnyira a kieső helytől.

– tette még hozzá, aki megérti, hogy a szurkolók csalódottak a népszerű szakvezető menesztése miatt.

A DVTK hétfőn délután már meg is nevezte az új vezetőedzőt, aki nem más, mint a klub korábbi játékosa, a Real Madridban is megfordult Fernando Miguel Fernandez Escribano, aki 2013-ban a borsodi csapatból vonult vissza, majd két évvel később elvégezte az UEFA pro licences tanfolyamát.

Fernando játékosként nagyon népszerű volt Diósgyőrben Forrás: dvtk.eu

Az új szakmai stáb - melynek kialakítása folyamatban van - kedden tartja az első edzést a diósgyőri labdarúgóknak.