Vágólapra másolva!
John Terry szerint a kétezres évek elején két bajnoki címet nyerő Chelsea legyőzné a mostani Manchester Cityt – írja a spilertv.hu.

„A 2004/2005-ös, vagy az egy szezonnal későbbi csapat megverné őket – nyilatkozta a védő a Sky Sports műsorában. – Többet birtokolnák a labdát, mint mi, de ez nem jelent semmit. Erősek voltunk, elől pedig ott volt nekünk Drogba, akinek csak fel kellett rúgni a labdát, és ő megoldotta a két szélsővel. Aztán ott volt a minden meccset végigrobotoló Lampard, aki remekül megoldotta a box-to-box középpályás szerepét."

Guardiola Cityje egyelőre megállíthatatlan Forrás: AFP/Oli Scarff

Terry, Drogba és Lampard mellett olyan futballisták játszottak abban a Chelsea-ben, mint Makalélé, Robben, Gallas vagy Paulo Ferreira. Az edzőjük pedig Mourinho volt, Guardiola első számú ellenfele.

Jó kérdés tényleg, hogy mire menne az a Chelsea a mostani Cityvel, amely zsinórban 17 meccset nyert a bajnokságban, és az összes riválisát könnyedén intézte el. Jonathan Wilson, az angol Guardian szakírója legutóbbi cikkében úgy írta le Guardiola csapatát, mint

egy problémát a futballban, amelyet jelenleg senki sem tud megoldani.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 36 26 3 7 91-33 58 85
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 36 19 11 6 71-59 12 63
V
V
V
V
GY
I
6.
Chelsea 36 16 11 9 73-61 12 57
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Newcastle United 36 17 13 6 79-57 22 57
GY
V
GY
GY
D
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 37 14 13 10 59-71 -12 52
V
V
D
V
GY
I
10.
AFC Bournemouth 37 13 15 9 53-65 -12 48
V
GY
GY
V
V
I
Teljes lista