Az utolsó magyar csapat is búcsúzhat Európától

Felcsút, 2016. július 28. A dán Midtjylland játékosai miután gólt szereztek a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában a Videoton FC ellen játszott mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2016. július 28-án. Videoton - Midtjylland 0-1. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Utolsó magyar csapatként csütörtökön a Videoton FC is búcsúzhat a nemzetközi kupaporondtól, ugyanis a dán Midtjylland ellen egygólos hátrányból várja az idegenbeli visszavágót a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában.

Bár a székesfehérváriak nem játszottak alárendelt szerepet múlt héten, a felcsúti első találkozón, többször vezetést szerezhettek volna, később pedig az egyenlítésre is volt lehetőségük, végül azonban maradt az 1-0-s vereség - azaz rendkívül nehéz helyzetből várják a fehérváriak a herningi második felvonást.

A Videoton a bajnokságban sem szerepel jól,

három forduló alatt mindössze egy pontot gyűjtött,

legutóbb vasárnap a vendég Vasastól kapott ki 2-1-re. Ezzel szemben riválisa - szintén három kört követően - még veretlen, mindössze az első meccsén játszott döntetlent, azóta kétszer nyert, múlt vasárnap a Silkeborgot múlta felül három góllal.

Dán öröm, magyar bánat a felcsúti odavágón Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Már a sorsolás pillanatától a 2015-ös dán bajnok Midtjylland számított a párharc esélyesének. A gárda tavaly ugyan nem járt sikerrel a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de bejutott az Európa Liga csoportkörébe, ahonnan továbblépett és az egyenes kieséses szakasz első fordulójában a Manchester United állította meg úgy, hogy

hazai pályán legyőzte az angol csapatot.

A dánok a bajnokság legutóbbi idényét a harmadik helyen zárták, ezért az EL-selejtezőben - a Videotonhoz hasonlóan - az első körben kellett bekapcsolódniuk. Előbb a litván Suduva együttesét búcsúztatták kettős győzelemmel, majd a liechtensteini Vaduzon léptek túl 5-2-es összesítéssel.

Egyik kör sem volt könnyű

A magyar együttes a mostani kvalifikációs sorozatban szintén két párharcot nyert meg: előbb a moldovai Zaria Balti (3-0, 0-2), majd a szerb Cukaricki (2-0, 1-1) csapatát búcsúztatta. Mindkét alkalommal hazai pályán szerzett előnyt, ami azért lett volna fontos ezúttal is, mert a Midtjylland pályaválasztóként ebben a naptári évben mindössze egyszer szenvedett vereséget.

Henning Berg, a fehérváriak norvég vezetőedzője az előjelek ellenére is optimista, és nem tett le a továbbjutásról:

- mondta a szakvezető. - A mi csapatunkban sok változás a múlt heti mérkőzéshez képest nem lesz, ők eladtak egy jó játékost (Pione Sistót a Celta Vigónak 6 millió euróért - a szerk.), de így is erős a keretük. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a védekezés és a támadás között, természetesen a lehető legjobb tudásunk szerint kell játszanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk."

A negyedik forduló sorsolását pénteken tartják.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Midtjylland (dán)-Videoton FC, Herning 18.00 (az első meccsen 1-0, M4 Sport)