Legia fans cheer during the UEFA Europa League play-offs, first leg soccer match between Zorya Luhansk and Legia at the Dynamo stadium in Kiev, Ukraine, 20 August 2015. Legia won 1-0. (Photo by Sergii Kharchenko/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A lengyel szurkolók vandalizmusától retteg Madrid városa, a Real ugyanis kedden a Legia Warszawát látja vendégül, és Nikolics Nemanja csapatának ultrái nem a nyugodt viselkedésükről híresek.
A Marca spanyol sportnapilap is arra figyelmeztetett, hogy a spanyol fővárosban óriási lesz a készültség, 1600 rendőr mellett 700 biztonsági embert is kivezényelnek a Bernabéu-stadionba és környékére.
A lap úgy tudja, a Teddy Boys elnevezésű csoportot lengyel rendőrök is elkísérik, ők próbálnak meg vigyázni arra, hogy a „rasszista, homofób és vad" drukkerek ne okozzanak kárt. A Legia drukkerei tavaly Kijevben és Nápolyban okoztak botrányt, Madridba most négyezer lengyelt várnak.
A Legia az első fordulóban hazai pályán szenvedett 6-0-s vereséget a Dortmundtól, a meccsen az ultrák rasszista rigmusokat skandáltak, megdobálták a vendégszektorban tartózkodó drukkereket, emiatt a helyi biztonsági erőknek könnygázt kellett bevetniük a randalírozókkal szemben.
Az UEFA később kemény büntetést szabott ki, amelynek értelmében a klubnak 80 ezer eurós döntetést kellett befizetnie, míg a soron következő, november 2-i hazai, Real Madrid elleni BL-meccsét zárt kapuk mögött kell megrendezni.