Vágólapra másolva!
Sergio Agüero, a Manchester City labdarúgócsapatának argentin csatára azt várja Josep Guardiolától, az új vezetőedzőtől, hogy irányításával nemzetközi szinten is komoly erőt képviseljen az együttes.

A manchesteri csapat idén - története során először - bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, ám a 27 éves argentin sztár szerint bebizonyosodott: nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a fináléba kerüljenek, a szükséges pluszt pedig a kemény kezű Guardiola adhatja majd meg.

"Azt hiszem, nagy nyomást fog helyezni a játékosokra, és szükségünk is van erre" - mondta a manchesteri együttes legnagyobb sztárja.

Forrás: AFP

"Egy klub okkal fordít rengeteg pénzt a futballistákra, ugyanakkor az edző személye is nagyon fontos. Reméljük, hogy

A lényeg azonban, hogy a következő szezonban szintet lépjünk, és tovább jussunk, mint a most zárult idényben."

A 71-szeres válogatott támadó elárulta, többek között

Lionel Messivel is beszélgetett az új edzőről,

és honfitársa azt mondta neki, hogy a katalán szakember óriási hatással van futballistáira.

A Manchester Cityt az elmúlt években Manuel Pellegrini irányította, akivel 2014-ben bajnok lett az együttes, idén pedig Ligakupát nyert, viszont nemzetközi szinten egészen a 2015/16-os szezonig nem volt számottevő eredménye.

Guardiola Pellegrinit váltja Forrás: AFP/Lluis Gene

A BL-ben most sikerült a négy közé jutnia, miután csoportját a Juventus előtt megnyerte, majd a kieséses szakaszban előbb a Dinamo Kijevet, majd a Paris Saint-Germaint búcsúztatta, az elődöntőben viszont 1-0-s összesítéssel kikapott a Real Madridtól.