Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo hétfőn már teljes intenzitással edzett, a Real Madridnál pedig abban bíznak, hogy a portugál sztár vezetésével legyőzik szerdán a Manchester Cityt, és bejutnak a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe.

Cristiano Ronaldo hétfőn már teljes intenzitással edzett, a Real Madridnál pedig abban bíznak, hogy a portugál sztár vezetésével legyőzik szerdán a Manchester Cityt, s bejutnak a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe.

A madridiak a múlt héten Ronaldo nélkül értek el 0-0-s döntetlent Manchesterben, ahol a szezonban - minden sorozatot figyelembe véve - 47 gólos futballista nélkül a csapat támadójátéka nem volt meggyőző, különösen azután, hogy a szünetben Karim Benzemát le kellett cserélnie Zinedine Zidane-nak sérülés miatt.

Vajon felépül-e? Forrás: AFP

A portugál világsztár április 20-án a Villarreal ellen szenvedett combsérülést, és Zidane ugyan már BL-elődöntő múlt keddi odavágóján is szerette volna bevetni - azt mondta, CR százszázalékos állapotban van -, ám végül mégsem játszott. Ráadásul

nem csupán a manchesteri találkozót kellett kihagynia,

hanem a Real hétvégi bajnokiját is. A BL mostani kiírásának góllövőlistáját 16 találattal vezető játékos vasárnap edzett először együtt a csapattal, teljes értékű munkát azonban csak hétfőn végzett.

A hírek szerint most 50 százalékos állapotban van, és ő maga dönthet arról, hogy vállalja-e a játékot. Zidane egyébként most is azt mondta róla, hogy minden kétséget kizárólag bevethető.

A Realnál ugyanakkor nem csupán Ronaldo visszatérése miatt bizakodó hangulat, a játékosok ugyanis biztosak benne, hogy a hazai pálya komoly előnyt nyújt majd számukra.

"Számítunk a szurkolóink biztatására, és biztos vagyok benne, hogy nem hagynak minket cserben" - nyilatkozta Casemiro, a madridiak középpályása. "Amikor mögöttünk állnak, rengeteget segítenek nekünk.

A hétvégén a Real Ronaldo nélkül is győzött a bajnokságban, a Manchester City ugyanakkor sima vereséget szenvedett, elsősorban azért, mert Manuel Pellegrini vezetőedző a keddi BL-meccsen pályára lépő csapatából nyolc embert is pihentetett vasárnap.

Nagyon készül a ManCity

"Most is ugyanezt tenném, mert szerdán nagyon fontos meccs vár ránk" - kommentálta a bajnoki összeállítást Pellegrini, aki még a múlt keddi 0-0 után bizakodóan értékelt, és azt hangsúlyozta, hogy csapatának minden esélye meglesz Madridban a továbbjutásra.

A ManCity sem esélytelen a döntőbe jutásra Forrás: MTI/EPA/Facundo Arizabalaga

A statisztikák egyértelműen a Real sikerét ígérik. A Madrid ugyanis az európai kupaporondon nyolcból hétszer továbbjutott 0-0-s első meccs után, egyedül 1991-ben bukott el a Szpartak Moszkva elleni párharcban. Ráadásul a spanyol együttesnek kifejezetten jól ment az utóbbi időben az angol csapatok ellen, hazai pályán ugyanis legutóbb négy meccsén nem kapott ki szigetországi együttestől.

A Real Madrid története során 14. alkalommal juthat be a legrangosabb kupasorozat fináléjába, míg a Manchester Citynek már a nyolc közé jutás is klubrekordnak számított.