A CAF végrehajtó bizottságának kairói ülésén döntött úgy, hogy nem adja meg a támogatást a libériai szövetség elnökének, aki személyesen vett részt a tanácskozáson.
"Lehetőséget adtunk arra, hogy elmondja, milyen megfontolásból és motivációból döntött úgy, hogy elindul a FIFA-elnökválasztáson" - írta közleményében a CAF, amely egyúttal jelezte: a megbeszélés baráti, jó szándékú és őszinte volt. "Ezután a végrehajtó bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy nem adja meg a támogatást, amelyet Musa Bility kért, ugyanakkor sok szerencsét kívánt neki a küldetésének folytatásához."
A libériai sportvezetőnek legalább öt futballszövetség támogatására van szüksége ahhoz, hogy elindulhasson az elnökválasztáson, amelyre február 26-án kerül majd sor. A posztra Bility mellett a brazil Zico, valamint az európai szövetséget (UEFA) vezető francia Michel Platini jelöltette magát hivatalosan, és a FIFA korábbi dél-koreai alelnöke, Csung Mong Jun vélhetően még a hónap folyamán szintén bejelenti hasonló szándékát.
A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott svájci Joseph Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.
A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium egy olyan bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.