Vágólapra másolva!
A holland rendőrség legalább 60 futballszurkolót vett őrizetbe a Vitesse és az angol Southampton szurkolóinak összetűzését követően, kevéssel a két csapat csütörtöki Európa Liga-selejtezője előtt.

Arnhemben a főterén csaptak össze a drukkerek egymással, randalíroztak és székeket dobáltak, a helyiek pedig lovasrendőrök bevetésével próbálták megfékezni őket.

A holland ANP hírügynökség pénteki jelentése szerint egy rendőr megsérült az összecsapás során, s az előállítottak többsége hazai szurkoló volt.

A találkozót később a vendégek nyerték meg 2-0-ra, s összesítésben 5-0-s különbéggel jutottak tovább az EL selejtezőjének harmadik köréből.