Vágólapra másolva!
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa elmondta, hogy szerinte miért van nagyon rossz helyzetben a magyar labdarúgás, mégis úgy véli, hogy előbb-utóbb Magyarországon is lesz teljesítmény.

A Honvéd tulajdonosa lesújtóan nyilatkozott a magyar labdarúgás helyzetéről, szerinte jelentős időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez megváltozzon. "A futballkultúra meghalt Magyarországon az utolsó 20-30 évben. A stadionok állapota, a nézők viselkedése, a futball színvonala, a gyerekek nevelése, az utánpótlás, az edzőképzés tartozik ide, ez így együtt meghalt” - mondta a SportKlub 3 menet Havas Henrikkel című, csütörtökön 19.30-kor adásba kerülő műsorában.

"Az utolsó négy-öt évben elkezdődött valamilyen szinten ennek a megváltoztatása, ez eltart 10-20 évig” - nyilatkozta a Honvéd tulajdonosa.

Hemingway és a Honvéd új igazolásai Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szerinte a környékbeli kis országokkal szemben is lemaradtunk, például azért, mert kevés játékosunk szerepel a nemzetközi porondon. Hemingway úgy véli, hogy a bosnyákok, a horvátok és a szerbek több tehetséget termelnek, mert ott virágzik a futballkultúra, így jelentősen nagyobb összegekért tudják eladni a játékosokat. "Előbb utóbb Magyarországon is lesz teljesítmény” - ígérte Hemingway, ám szerinte ehhez pénzre is szükség van. „A labdarúgás anyateje a pénz. Aki azt mondja, hogy nem az, az nem tudja, miről beszél.”