Vágólapra másolva!
Radamel Falcao egyelőre csak kölcsönben szerepel a Manchester Unitednél, de a nyáron végleg az angoloké lesz, akik annyi pénzt fizetnek érte, amennyiből Magyarországon stadion épül. A télen Gerard Piqué is visszatérhet az Old Traffordra.

Radamel Falcao jelenleg csak kölcsönben szerepel a Manchesternél, amely hatmillió fontot fizetett ezért a Monacónak, és 250 000 fontos fizetést folyosít a játékosnak.

Úgy tűnik, a kölcsönadás lejárta után is marad Falcao Angliában, mert mindenben megegyzett a klubbal, így jövő nyáron 43,5 millió fontért (17 milliárd forint) végleg a Manchester Unitedé lesz. Falcao eddig három meccset játszott új csapatában, gólt még nem szerzett, de volt két gólpassza.

Az angol sajtó azt is tudni véli, hogy Ed Woodward klubigazgató cáfolta azt a korábbi hírt, miszerint ha Falcao térde megsérül a kölcsönidőszak alatt, akkor azonnal visszaküldenék Monacóba.

A szerződéssel a manchesteriek elkerülnék azt a hibát, amit még Carlos Tévez esetében követtek el. Akkor az argentin játékost kétéves kölcsönszerződés után nem tudták leigazolni, mivel nem sikerült megegyezni játékjogának tulajdonosaival, Tévez pedig a nagy rivális Manchester Cityhez került.

Egy másik lehetséges igazolásról is beszélnek a United háza táján, visszatérhet ugyanis Gerard Piqué. A védőt 2004-ben, tizenhét évesen a Barcelonától vette meg a MU, majd 2008-ban oda igazolt vissza. A most huszonhét éves védőre nagy szükség lenne Manchesterben, és kapóra jöhet, hogy Luis Enriquénél nem számít első számú középhátvédnek, így állítólag a januári átigazolási időszakban ő lesz Louis van Gaal egyik fontos célpontja.

Pique egyébként a napokban számolt be arról, hogy nagyon jól érezte magát Manchesterben, igaz, rettenetesen félt Roy Keane-től. Az ír középpályásról annyira rémisztő emlékei vannak, hogy így beszélt róla: „Mikor a Celtic ellen játszottunk tavaly a BL-ben, ahogy kimentünk bemelegíteni, megláttam Keane-t a pálya szélén. Eltakartam az arcom, majd betojtam tőle.”