Vágólapra másolva!
Nem volt jó napja hétfőn a magyar labdarúgó utánpótlás-válogatottaknak, az U18-as, az U19-es és az U21-es csapat is vereséget szenvedett. Összesen kilenc gólt kaptunk és csak egyet szereztünk.

Megszorongattuk az Eb-címvédőt

Két győzelem és egy vereség után az Európa-bajnoki címvédő Spanyolország otthonában kellett volna bravúrt elérnie a magyar U21-es válogatottnak, de csak megszorítani sikerült a hazai csapatot.

A selejtezőcsoportot három meccs után hibátlan teljesítménnyel vezető spanyol válogatott Cartagenában fogadta Róth Antal együttesét, és már a 9. percben megszerezte a vezetést is: Sarabia pontosan ívelt jobb oldalról a középen érkező Álvaro Morata fejére, a Real Madrid csatára pedig nem hibázott, 6 méterről a léc alá fejelt.

A 60. percben milliméterek választották el a csapatot az egyenlítéstől: Adorján Krisztián egy szép csellel megverte védőjét, 15 méteres lövése után a labda a gólvonalon felszabadítani igyekvő Carvajal lábáról a kapufára, majd onnan a mezőnybe pattant.

A spanyolok mezőnyfölényben futballoztak, de igazán komoly helyzetük nem akadt, így végül 1-0-ra megnyerték a mérkőzést.

"Megakadályozni sajnos nem tudtuk, de nagyon is megnehezítettük a klasszis játékosokból álló spanyol csapat győzelmét" - mondta a mérkőzés után az Mlsz.hu-nak Róth Antal. "Pontosan tudtuk, hogy egy ilyen kiváló képességű csapat ellen milyen taktika az, amely eredményre vezethet, és ezt végig szem előtt tartva, türelmesen, fegyelmezetten futballoztunk. Sajnálom, hogy helyzeteink egyikéből nem tudtunk eredményesek lenni, pedig közel jártunk a gólszerzéshez."

Eredmény, U21es Eb-selejtező:
Spanyolország - Magyarország 1-0 (1-0)
Cartagena, 15 ezer néző
Spanyolország: Pacheco - Carvajal, Amat, Saul Niguez, Bernat - Campana, Suso - Sarabia (Pardo, 63.), Torres (Deulofeu, 79.), Muniain - Morata (Rodriguez, 90.)
Magyarország: Jova Levente - Baráth Botond, Kelemen Dávid, Lang Ádám, Poór Patrik - Szakály Attila, Windecker József - Holman Dávid (Vernes Richárd, 88.), Adorján Krisztián (Radó András, 92.), Vécsei Bálint - Bacsa Patrik (Ugrai Roland, 73.)
gól: Morata (9.)

U19: a két piros lap mindent eldöntött

A magyar U19-es válogatottunk a szlovákok legyőzése, és a portugálok elleni 3-3 után a kétpontos spanyolokkal csapott össze az UEFA-felkészülési torna utolsó játéknapján. Hiába szerzett vezetést a csapat, Bobál Dávid, majd Bobál Gergely is piros lapot kapott, emberhátrányban pedig nem volt már esély, a spanyolok magabiztosan, 4-1-re nyertek.

"Az első húsz percben nagyon jól játszottunk, úgy éreztem, megnyerhetjük a mérkőzést" - mondta a mérkőzés után Mészöly Géza szövetségi edző. "Még az első kiállítás után is volt esélyünk az egyenlítésre, a második piros lap után azonban már nem tehettünk semmit. A játékosok ismét bizonyították, hogy nagyszerűen tudnak küzdeni egymásért, nagy kár, hogy a torna két meccsén is emberhátrányban kellett játszanunk. A jövőben ki kell küszöbölni a fegyelmezetlenségeket, mert a saját dolgunkat tehetjük nehézzé ezekkel."

Eredmény, U19-es felkészülési mérkőzés:
Magyarország - Spanyolország 1-4 (1-2)
Magyarország:
Hrabina Alex - Polgár Kristóf, Talabér Attila, Bobál Dávid, Tamás Krisztián - Csábi Mihály (Tóth László, 84.), Berecz Zsombor (Vida Krisztofer, 60.), Kalmár Zsolt - Medgyes Zoltán, Bobál Gergely, Varga Szabolcs (Farkas Zoltán, 70.)

U18: 4-0-s vereség Angliától

Az Angliában edzőtáborozó U18-as válogatott a pénteki 2-1-es vereség után most könnyebben megadta magát, a hazaiak már az első félidőben eldöntötték a meccs sorsát, is kialakították 4-0-s végeredményt.

"Az első félidőben, ami helyzetük volt az angoloknak, mind belőtték" - mondta Pisont István szövetségi edző. "A csapatomból hiányzott az a fajta agresszivitás, ami végig megvolt az első mérkőzésen, nem ütköztünk, rosszul osztottuk el az embereket a középpályán. A szünetben leteremtettem a csapatot, lecseréltem három játékost, és a fordulás után mintha kicserélték volna a társaságot. Ekkor már mi domináltunk, óriási helyzeteket dolgoztunk ki, ha csak ezt a félidőt kellene értékelni, dicséret járna a csapatnak, az első játékrész teljesítménye azonban sajnos alaposan lerontja az összképet. A vereség ellenére nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, megnézhettem öt-hat olyan játékost, akik korábban kevesebbet szerepeltek nálunk, a focisták fejlődése szempontjából pedig kifejezetten fontos volt, hogy két hatalmas iramú, remek ritmusú meccset játszhattak."

Eredmény, U18-as felkészülési mérkőzés:
Anglia - Magyarország 4-0 (4-0)
Magyarország:
Horváth Dániel - Gazdag Dániel, Kecskés Ákos (Gubacsi Zoltán, 46.), Spandler Csaba, Lenzsér Bence - Vida Máté, Murai Márk (Jancsó András, 46.), Rácz Barnabás - Takács Krisztofer (Tóth Martin, 39.), Bartos Julián (Koszta Márk, 46., Németh Erik, 89.), Grabant Bence