Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája mindkét elődöntője drámai csatát és meglepetést hozott, nem csoda, hogy mind a két döntősből két-két játékos került be álomcsapatunkba, amelynek mindkét csatára mesterhármast vágott a hét végén.

Kapus:
Manuel Neuer (német, Bayern München): A Bajnokok Ligája elődöntőiben fantasztikus kapusteljesítményeket láthattunk, a bajoroknál Neuer elsősorban a büntetőpárbajban parádézott, és két tizenegyest is kivédett.

Hátvédek:
Kyle Walker (angol, Tottenham Hotspur): A londoniak a hét végén végre megint nyertek, és így maradt esélyük a negyedik hely megszerzésére. A második gólt a Blackburn ellen a jobbhátvéd Walker érte el szabadrúgásból, és a fiatal angol sokak szerint akár még az Eb-keretbe is bekerülhet.

Branislav Ivanovic (szerb, Chelsea): A londoniak a Cahill-Terry belső védelemmel kezdték az FC Barcelona elleni BL-visszavágót, azonban előbbi megsérült, utóbbit pedig kiállították, így a középre húzódó Ivanovicra hatalmas teher hárult. A szerb azonban szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott, és a katalánok képtelenek voltak őt átjátszani.

Gabriel Paletta (argentin, Parma): A pármaiak a szezon nagy részében a kiesés ellen küzdöttek, de az idény végére feljöttek a középmezőnybe. A csapat a múlt héten mind a két bajnokiját megnyerte, és a Lecce elleni idegenbeli találkozón az argentin középhátvéd, Paletta is betalált.

David Alaba (osztrák, Bayern München): A mindössze 19 éves játékos Madridban végleg bizonyította, hogy képes kiemelkedő teljesítményre. Korát meghazudtoló higgadtsággal futballozott, és a büntetőpárbajban hidegvérrel értékesítette a bajorok első tizenegyesét.

Forrás: AFP/Guenter Schiffmann
Alaba (középen) nagyot játszott a Real ellen, de a döntőt ki kell hagynia

Középpályások:
Victor Moses (nigériai, Wigan Athletic): A kiesés ellen küzdő kiscsapat a hét végén a BL-indulásért harcoló Newcastle ellen játszott, és a Wigan egy félidő alatt eldöntötte a három pont sorsát. A nigériai jobbszélső, Moses negyedóra alatt kétszer is betalált, és nem sok hiányzott neki a mesterhármashoz sem.

Daniel Caligiuri (német, Freiburg): A freiburgiak a szezon felénél menthetetlennek tűntek, a csapat az utolsó helyen állt a Bundesligában, tavasszal azonban valósággal feltámadt, és biztosan bennmaradt az élvonalban. A hét végén a Kölnt győzte le 4-1-re, és az olasz származású középpályás, Caligiuri gólja mellett két gólpasszt is adott.

Eden Hazard (belga, Lille): Sztárcsapatok megfigyelőinek egész sora jár a Lille meccseire Hazard miatt, és a belga klasszis a hét végén a Paris Saint-Germain elleni rangadón is megmutatta, mire képes. Kulcsszerepe volt abban, hogy csapata megfordította a meccset, és a L'Équipe-től 8,5-es osztályzatot kapott.

Antoine Griezmann (francia, Real Sociedad): A San Sebastián-i stabil középcsapatnak számít a Primera Divisiónban, és a hét végén a Racing Santandert verte hazai pályán, köszönhetően elsősorban francia szélsőjének, aki kétszer is eredményes volt.

Csatárok:

Fernando Torres (spanyol, Chelsea): A világ- és Európa-bajnok támadó heteken keresztül közröhej tárgya volt, mivel képtelen volt betalálni, ám úgy tűnik, hogy az nevet igazán, aki utoljára nevet. Torres előbb a Barca elleni BL-elődöntő utolsó percében szerzett gólt, majd a hét végén a Queens Park Rangers ellen mesterhármast ért el.

Forrás: AFP/Adrian Dennis
Torres feltámadt a szezon végére

Luis Suárez (uruguayi, Liverpool): A Vörösök fő problémája ebben a szezonban a gólszerzés volt, ami legjobb támadójuknak, Suáreznek sem ment, azonban az uruguayi támadó a hét végén a Norwich ellen nyújtott egy kis ízelítőt tudásából, hiszen mesterhármast ért el - a harmadik gólt pedig a félpálya közeléből szerezte.

www.global-soccer.eu