Vágólapra másolva!
Az első két hely sorsa szinte már a bajnokság rajtjánál eldőlt Spanyolországban, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a bronzérmes kiléte sem kérdés. A Valencia az előző két idényben egyaránt megszerezte a harmadik helyet, és most is magabiztosan áll ebben a pozícióban. A klub zsákutcában került: a Realt és a Barcát esélye sincsen utolérni, a többieknél viszont sokkal jobb, a szurkolóknak pedig elegük van az edző realista hozzáállásából.

Az Athletic Bilbao a múlt héten lenyűgözte a szurkolókat, amikor lefutballozta a Manchester Unitedet az Európa Ligában, és kettős győzelemmel jutott tovább. A baszkok három nappal később a bajnokságban rangadót játszottak, hazai pályán fogadták a harmadik helyen álló Valenciát, és ha győznek, négy pontra megközelítették volna ellenfelüket. Azonban nem ez történt: a Valencia magabiztosan, 3-0-ra nyert, ismét megmutatva, hogy kiemelkedik a spanyolországi mezőnyből - leszámítva persze a Real Madridot és az FC Barcelonát.

Se feljebb, se lejjebb

A Turia-partiak az előző idényben úgy végeztek a harmadik helyen a Primera Divisiónban, hogy kilenc pontot vertek a negyedik a Villarrealra; egy évvel korábban pedig nyolc ponttal előzték meg az akkori negyedik helyezett Sevillát. Most hat pont az előnyük a Levantéval szemben, vagyis minden jel arra mutat, hogy sorozatban harmadszor lesznek bronzérmesek. Ezt a remek eredményt mindössze egyetlen dolog csúfítja el: az a tény, hogy az első két helyezett még messzebb van tőlük, mint a negyedik. Két éve 25, tavaly 21 pont volt a különbség a második Real Madridhoz képest, jelenleg pedig a Barcelona 16 ponttal rendelkezik többel a Valenciánál.

Mindez a jelek szerint kicsit kényelmessé tette a drukkereket, akik szinte természetesnek veszik, hogy a csapat megszerzi a harmadik helyet, és úgy gondolják, hogy az együttesnek meg kellene próbálnia küzdenie a bajnoki címért - vagy legalább úgy tennie, mintha képes lenne erre. Ez azonban nem megy: Unai Emery edző 15 mérkőzésből csak egyszer tudott nyerni a Real vagy a Barca ellen, és döntetlent is csak háromszor ért el, a többi 11 meccset elveszítette. Tavaly ősszel az egyik valenciai szurkolócsoport nyílt levelet intézett Emeryhez, amelyben gyakorlatilag megírták, hogy elegük van a szakember hozzáállásából. "Nagyon kiábrándultak vagyunk, és Emerynek a szemünkben nincsen sok hitele, mert a csapatból hiányzik a méltóság, identitás és a bátorság. Ezt a hozzáállást nem tudjuk elfogadni, radikális változásra van szükség" - állt a levélben.

Forrás: AFP/Diego Tuson

Emery nem elég lelkes

A szurkolók elsősorban azt vetik a tréner szemére, hogy túlságosan realista, hiányzik belőle a lelkesedés és a tűz, még véletlenül sem állítja azt, hogy versenyben lehetnek az aranyért, sőt, még az elmúlt hetekben is arról beszélt, hogy a harmadik helyért is meg kell küzdeni. "A bajnoki címre nincs esélyünk, hiszen nincsen olyan poszt, amelyiken a Real és a Barca ne rendelkezne a világ négy legjobbja közül valakivel" - mondta Emery, és bár szavaiban sok az igazság, a drukkerek nem szeretik ezt hallani.

Spanyolországban általánosan elterjedt a nézet, hogy a valenciai szurkolók a legkövetelőzőbbek, sohasem elégedettek. Valenciában anno kifütyülték Héctor Cúpert, amikor a csapat vezette a tabellát, szinte az egész stadion lengette a fehér zsebkendőt Quique Sáncheznek, amikor a hetedik helyről a dobogóra vezette a gárdát, és még Rafa Benítezt is sokan kritizálták, pedig két bajnoki címet és egy UEFA-kupát nyert a klubbal.

Emery eredményei már csak azért is elismerésre méltóak, mert úgy szerzi meg folyamatosan a harmadik helyet a bajnokságban, hogy a klub anyagi okokból évről évre kénytelen eladni legjobbjait. A 2008-as Európa-bajnok válogatott keretében négy Valencia-játékos volt, két évvel később a világbajnokságon pedig a klub három játékosa nyert aranyérmet. Ma már egyikük sincs az egyesületnél: 2009-ben Raúl Albiolt adták el a Realnak; egy évvel később David Villa Barcelonába, David Silva pedig a Manchester Citybe került; tavaly pedig Juan Mata távozott a Chelsea-be. A legutóbbi spanyol keretben viszont megint két valenciai volt Jordi Alba és Roberto Soldado személyében.

Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Mindez nagy részben az edzőnek köszönhető, aki azonban mégsem tudta elfogadtatni magát a drukkerekkel, és a klub vezetősége is fenntartásokkal kezeli: tavaly nyáron csak egy évvel hosszabbították meg a szerződését, ami a szezon végén lejár. A vezetőség állítólag nem ragaszkodik hozzá, a helyi sportnapilap, a SuperDeporte pár napja megszellőztette, hogy már keresik az utódját. A lehetséges jelöltek között Laurent Blanc-t, Didier Deschamspot, Luis Millát és Mauricio Pochettinót említették. Az újság felmérése szerint a drukkerek legszívesebben a jelenleg az Espanyolnál dolgozó Pochettinót látnák a kispadon.