Vágólapra másolva!
Az angol Caughtoffside értesülései szerint novemberben a Tottenham labdarúgócsapatához szerződhet David Beckham. A Los Angeles Galaxy középpályását a Queens Park Rangers is szívesen látná.

A Tottenham labdarúgócsapatának elnöke, Daniel Levy azt tervezi, novemberben szerződteti a Los Angeles Galaxy középpályását, David Beckhamet. Az egykori MU- és Real Madrid-játékos szerződése ugyanis akkor jár le a kaliforniai együttesnél, és szabadon igazolhatóvá válik.

Az elmúlt években a téli időszakot kétszer is az AC Milannál töltő klasszis angliai szerződésének azért lehet komoly realitása, mert Beckham nem titkoltan szeretne ott lenni a londoni olimpián, mint a brit válogatott egyik túlkoros labdarúgója. Ehhez pedig jobb, ha szem előtt játszik, ráadásul a Premier League egyik élcsapatában.

A hírek szerint a Tottenham mellett Buzsáky Ákos együttese, a Queens Park Rangers is szeretné szerződtetni a játékost. A Sun úgy tudja, a QPR tulajdonosa, Tony Fernandes mindent elkövet, hogy megszerezze.

A Spurs esélye talán azért nagyobb, mert egyrészt jobb csapat, másrészt Beckham korábban többször is edzett az együttessel és jól ismeri Harry Redknapp edzőt.