Vágólapra másolva!
Fogadalma ellenére mégis edzésbe állt a Manchester Citynél Carlos Tévez, Joe Hart kapus pedig öt évre szóló szerződést kötött a csapattal.

A 27 éves argentin csatár többször hangoztatta, hogy el akarja hagyni a klubot, mivel honvágya van, hiányoznak neki a gyermekei, unatkozik az angliai városban, ahol ráadásul az idő is rossz.

"Manchesterben nem lehet semmit csinálni, minden drága, és hideg is van, úgyhogy még nyaralni sem mennék vissza oda" - jelentette ki Tévez nemrég egy argentin tévéműsorban. Ehhez képest szabadsága lejártával hétfőn megérkezett a City edzőközpontjába egy nappal azután, hogy együttese 3-2-re kikapott a Szuperkupáért vívott mérkőzésen a városi rivális Unitedtől.

A Manchester City jövő hétfőn, az újonc Swansea ellen kezdi meg a Premier League 2011/12-es idényét, de David Platt másodedző szerint nem valószínű, hogy Tévez pályára lép a nyitányon.

Közben a klub öt évvel meghosszabbította Joe Hart szerződését. Az angol válogatott kapus 2016-ig írt alá, a pénzügyi részleteket ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra. A 24 éves, 2006 óta City-játékos a helyi médiaértesülések szerint háromszor annyi fizetést kap majd, mint eddig.