Vágólapra másolva!
Újabb magyar focistával bővülhet a holland légiós különítmény, az újpesti Simon Krisztiánnak jó esélye van arra, hogy a Feyenoord játékosa legyen, miután elhívták a csapat ománi edzőtáborába.

Az Újpest 19 éves szélsőjét a múlt héten három napon át tesztelte a tizennégyszeres holland bajnok. A vezetőedző, Mario Been és a technikai igazgató, Leo Beenhakker is jó véleménnyel van Simonról.

"A Feyenoordtól több mérkőzésen is megnéztek az ősszel, tehát tisztában voltak azzal, hogy mit tudok" - mondta a fiatal magyar focista az Újpest honlapján. "Most arra voltak kíváncsiak, hogy a kinti környezetben hogyan viselkedek és teljesítek, Leo Beenhakker a közös ebédünkön még azt is elmondta, hogy ha semmit nem mutatok az edzéseken, ők akkor is jól tudják, mire vagyok képes. Természetesen azért megpróbáltam mindhárom tréningen a legjobbamat nyújtani".

Simon Krisztiánnak sikerült egy lépéssel közelebb kerülnie egy Feyenoord-szerződéshez, hiszen a rotterdami csapattal tarthat a téli edzőtáborba.

"Az edző azt szeretné, ha ott lennék a csapat január 7-én kezdődő ománi edzőtáborában. Jól ismerem a holland bajnokságot és fekszik is a stílusomnak. Persze nem a kispadon szeretnék üldögélni, a pályán szeretnék majd bizonyítani, de ehhez előbb a két klubnak kell megegyeznie. Nem akarom cserben hagyni az Újpestet, de ha egy magyar játékost egy olyan csapat szeretne leigazolni, mint a Feyenoord, akkor hiba lenne elszalasztani a lehetőséget!"