Vágólapra másolva!
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Gajda Péter, Kispest polgármestere felavatta Kispesten a Puskás Ferenc utcát, ahol az éppen egy éve elhunyt legendás labdarúgó nevelőegyesülete, a Budapest Honvéd otthona, a Bozsik Stadion is található.

Az eseményen megjelent többek között Szepesi György tiszteletbeli MLSZ-elnök, vagy a régi játékostársak közül Rákóczi László. A ceremónia az Aranycsapat kapitányának özvegye által írt levél felolvasásával kezdődött, amelyből kiderült, Puskás mindig is Kispestet tartotta szűkebb hazájának és "dolgozhatott bárhol a világon, ő mindig oda vágyott vissza, illetve számtalan kitüntetése közül Kispest díszpolgára címre volt a legbüszkébb".

Ezt követően Gajda és Demszky mellett Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője és Gács Pál, a Budapest Honvéd ügyvezetője méltatta a mai stadion területén nevelkedett világklasszist. Valamennyien kiemelték, hogy Puskás méltán lehet példaképe a fiataloknak, mivel Alfredo Di Stefanót idézve "Puskás játékosként és emberként is tízes volt".

Forrás: MTI

A ceremónia zárásaként Demszky Gábor és Gajda Péter avatta fel az Újtemető utcát váltó első Puskás Ferenc nevét viselő utcatáblát, majd az április 2-án, Puskás születésének 80. évfordulójára a Bozsik Stadion bejáratánál állított emléktáblát megkoszorúzták a Fővárosi és Kispesti Önkormányzat, továbbá a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Budapest Honvéd és a Puskás Ferenc Alapítvány képviselői, illetve a megjelent mintegy 100 szurkoló és barát.


A XIX. kerületi önkormányzat tavaly novemberben kezdeményezte a névváltozást, de azért húzódott el az ügy, mert ehhez rendeletet kellett módosítani. A korábbi előírás szerint csak halálának 25. évfordulója után lehetett utcát elnevezni személyről. Ez annyiban változott, hogy Budapest díszpolgárai esetében kivételt lehet tenni.