Vágólapra másolva!
A 2-0-s walesi vereség után nem meglepő, hogy csalódottságának adott hangot Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakvezető szerint a Bulgária elleni vb-selejtező előtt elkelt volna a jó eredmény, főleg lélektani okokból. Király kapusbakija mellett a támadójáték hiánya okozta a legnagyobb gondot, s ha belekalkuláljuk, hogy Gera nem szerepelhet a bolgárok ellen, adódik a kérdés: ki fog itt gólt szerezni?

Ki mondta azt, hogy Bellamy problémás játékos marad az új vezetés alatt is? - tudakolják a walesi lapok a szerdai, cardiffi 2-0-s sikert követően. A brit együttes játékára nem lehet használni ugyan az imponáló jelzőt, de John Toshack szövetségi kapitány második regnálása során végre megszerezte az áhított győzelmet - sajnos éppen Magyarország ellen.

A Millennium-stadionban megrendezett barátságos találkozó 2-0-s hazai sikerrel ért véget, a megfiatalított és sztárjait nélkülöző Wales gyakorlatilag komoly helyzet nélkül nyert. Egy olyan mérkőzésen, amely mindkét csapat számára fontos állomás volt a vb-selejtezők előtti felkészülésben.

Lothar Matthäus a várakozásokkal ellentétben nem két csatárral küldte harcba csapatát, amivel alapvetően még nem is lett volna probléma. Ám Torghelle eltűnt a védők gyűrűjében, Gera egymaga nem tudta megoldani a középpálya és a csatár közötti átmeneti szerepet, támogatást pedig csupán a távoli lövésekkel veszélyeztető Hajnaltól s a gyakran felfutó Korsóstól kapott.

Mezőnyben kifejezetten ügyesen, szemre tetszetősen játszott együttesünk, a vereség egyértelműen két okra vezethető vissza: az impotens támadójátékra és Király kapusbakijára. A második találatot nem is írnánk a Crystal Palace-ban hétről hétre kimagasló formában védő hálóőr számlájára, Bellamy szabadrúgásgólja viszont emlékeztetett a Ferencváros-Feyenoord UEFA-kupa-összecsapásra, ahol Tőzsér hasonló furcsa góllal tréfálta meg Babost.

"Csalódottá tett a mérkőzés. Mondhatnám, hogy egyes játékosaim erőnléte nem tökéletes, és azt is tudom, hogy nincsenek még csúcsformában, ám ez nem lehet mentség. A jó eredmény megszerzése fontos lett volna számunkra - főleg lélektani okokból - a Bulgária elleni meccs előtt" - nyilatkozta a találkozót követően Lothar Matthäus szövetségi kapitány, akinek főhet a feje, kit tegyen be a sorsdöntő selejtezőn a támadósorba, hiszen Gera eltiltás miatt amúgy sem szerepelhet. Talán Szabics megérne még egy kísérletet...

"Az eredmény ezúttal nem volt igazán fontos, inkább az önbizalomszerzés volt a célunk. Persze azért örülök, hogy így alakult és nyertünk. Az újoncok, fiatal játékosaim jó benyomást tettek rám, ez biztató a folytatást illetőleg. Bellamyt élmény volt nézni, három vagy négy hete nem játszott teljes mérkőzést, élvezte a játékot, főleg a második gólja után éreztem úgy, benne van akár egy harmadik is" - vélte John Toshack.

Az új kapitány elismerte, nem a lehető legintelligensebb taktikával léptek pályára, ám a sok sérült miatt új formációt kellett kipróbálni. Ryan Giggs, John Hartson és Robbie Savage visszatérésével azonban ez a gárda még erősebb lesz.

Érdekesség, hogy a stadion használatba vétele óta eddig mindössze egyszer fordult elő, hogy a szerdai 16 672 nézőnél kevesebb nézzen végig egy válogatott összecsapást.