Vágólapra másolva!
A torinói gárda továbbra is versenyben áll az olasz bajnoki címért, és a hét végén a Brescia ellen aratott gólzáporos győzelmet. A diadalból a francia Trézéguet három góllal vette ki a részét, amivel egyrészt első mesterhármasát szerezte a Serie A-ban, másrészt pedig átvette a vezetést a góllövőlistán. A Juventus utolsó gólkirályát egyébként Michel Platininek hívták.

David ugyan Franciaországban született 1977. október 15-én, de pályafutását Argentínában kezdte, mivel édesapja innen származott.

Első klubja a Platense volt, ahol összesen öt bajnokin lépett pályára, az elsőn még csak 16 éves volt! 1995 nyarán aztán hazatért Franciaországba, ahol az AS Monaco játékosa lett.

Két év alatt kilenc bajnokin szerepelt a csapatban, és bár egyetlen gólt sem ért el, a korosztályos válogatottban jobban ment neki a játék: 1996 nyarán ifi Európa-bajnokságot nyert (a magyarok elleni meccsen kétszer volt eredményes), majd egy évvel később a korosztályos vébén négyszer talált a hálóba.

A francia bajnokságban az 1997-98-as szezonban kezdte meg a gólgyártást, 18 gólt ért el, és így bekerült a világbajnokságra utazó keretbe, a vébén pedig a döntő kivételével minden mérkőzésen szerepelt.

A nagyhercegség csapatában továbbra is futószalagon ontotta a gólokat, és a nemzeti tizenegyben is rendszeresen pályára lépett. Legemlékezetesebb gólja minden bizonnyal a legutóbbi Európa-bajnokság döntőjében szerzett találat volt, amellyel a gallok megnyerték a tornát.

Ezt követően vette meg az olasz Juventus 14 millió fontért. Torinóban eleinte csak csere volt Filippo Inzaghi mögött, de gyorsan kiszorította a támadót a csapatból, és a legutóbbi idényt 14 találattal zárta. A jelenlegi pontvadászatban már 23 gólnál tart, vagyis remek formában van.

Ajánlat:

Trezeguet mesterhármassal segítette a Juventust

Korábban:

A nap játékosa: Marek Nikl (1. FC Nürnberg)