Vágólapra másolva!
A Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt nem folytatja Valter Attila csapattársa, Cian Uijtdebroeks, aki az összetett élcsoportjának a tagja.

A 21 éves belga kerékpáros az elmúlt napokban nem érezte jól magát, a keddi szakasz után pedig kiderült, hogy megbetegedett - közölte a Team Visma-Lease a Bike csapat, amelyből már korábban kivált a holland Robert Gesink és Olav Kooij, valamint a francia Christophe Laporte - írja az MTI.

Cian Uijtdebroeks
Cian Uijtdebroeks feladta a versenyt
Fotó: AFP (Photo by Luca Bettini / AFP)

Cian Uijtdebroeks eddig remek teljesítményt nyújtott a Giro d'Italián, a legjobb fiatalnak járó fehér trikót is viselhette, és az ötödik helyen állt a keddi versenynapot követően.

Az összetettben jelenleg 34. helyezett Valter Attila csapatából tehát újabb ember esett ki, így a magyar versenyző három csapattársával teker tovább az olaszországi háromhetes viadalon.

Szerdán a Foiano di Val Fortore és Francavilla al Mare közötti 207 kilométeres távval folytatódik a 107. Giro d'Italia, a mezőny összesen 3400 kilométert teljesít, amíg a jövő vasárnapi záróetapon Rómában célba ér.

Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 36:46:08 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 2:40 p h.
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:58 p h
...34. Valter 35:21 p h.