Vágólapra másolva!
Életének 81. évében meghalt Holéczy Tibor egykori sífutó olimpikon, a Magyar Sí Szövetség korábbi főtitkára, az Újpesti Dózsa örökös bajnoka.

A Magyar Sí Szövetség tájékoztatásában kiemelték, Holéczy csapatban, váltóban és egyéniben összesen 37 alkalommal volt magyar bajnok, és az 1968-os téli olimpián három versenyszámban képviselte a magyar színeket sífutás szakágban. 

Holéczy Tibor volt az első magyar, aki teljesítette Svédországban a Vasa klasszikus stílusú sífutó versenyt, emellett 1984 és 1998 között öt téli olimpián volt jelen, mint csapatvezető.

Sportpályafutása után a Magyar Sí Szövetség főtitkáraként dolgozott 1978 és 1998 között. Kiemelik, hogy a magyar sísport "sokat köszönhet neki, miután főtitkársága alatt óriási fejlődésen ment át a hazai sífutó és biatlon sport". Holéczy Tibor volt a megálmodója és megvalósítója a galyatetői sífutó- és sílövő központnak, ahol 1991-ben utóbbi szakágban junior világbajnokságot rendeztek.

Munkásságát a Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben díszoklevéllel ismerte el.